Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 1-2. szám - Válóczy József: A monoteizmus posztmodern kritikája
dig mindig „kiegészítés", konstrukció. Ha az újkori (és így a posztmodern) ember csak ezt a pillanatnyi bizonyosságot fogadja el igaznak, ez fölfogható úgy is, mint hogy a korábbi koroknál valamivel többet ért az emberi megismerés (törékeny) természetéből. A monoteizmus (vagyis pl. a bibliai istenfogalom) megőrzésének illetve újrafogalmazásának feltétele tehát, hogy tekintettel legyünk erre a megváltozott helyzetre, erre az új paradigmára (természetesen a szükséges korrekciókkal együtt, amelyek azonban a klasszikus metafizika illetve teológia esetében is nélkülözhetetlenek). Befejezésül egy ilyen újrafogalmazási kísérletet szeretnék bemutatni, ELMAR SALMANN66 gondolatait - többek között az teheti érdekessé, hogy olyan teológiai érveket találunk bennük, amelyek mind a klasszikus monoteizmus kritikáját, mind az alternatív megfogalmazását megalapozhatják. A monoteizmus újrafogalmazásának kísérlete A (külön-külön szuverén érvényességre igényt tartó) bibliai koncepciók, hangsúlyok, istenképek sokfélesége, vagy akár csak a Jézus által elmondott példabeszédek és végbevitt jelképes cselekedetek többértelműsége egyszerre okoz gyönyörűséget és szakadást, elbizonytalanodást; a kinyilatkoztatást (és a kereszténységet) e miatt a kettősség és szakadás miatt nem lehet egyértelmű és végérvényes, vegytiszta fogalmi rendszerbe önteni, hanem mindig csak „re-flektált" formában, ezerféle (álruhában létezik. És ha a kinyilatkoztatás, a Szentírás közvetítő szerepe ilyen törvények szerint valósul meg, ez egyszersmind azt is jelenti, hogy maga Isten csak ilyen közvetített módon jelenik meg: „inkognitóban", törékeny jelekben, mintegy elmúlt jelenlétről árulkodó nyomokban.67 „Végső soron Isten az, ami megtörténik ezekben az elbeszélésekben és példabeszédekben: a minden szituációban megvalósuló átalakulás és túllépés titka és ereje..."68 „Isten nem egyszerűen itt van, sokkal inkább csak a teremtmény autonómiájának önértelmezésében és -megvalósításában lesz valóságossá..."69 Ez az Isten, aki megőrzi anonimitását, aki „szinte megkülönböztethetetlen a pillanatnyitól"70 (úgy, hogy nincs mit csodálkozni az agnoszticizmus, Isten elfelejtése lehetőségén), megszabadít az ideológia kényszerétől, a lét sokoldalúságának és gazdagságának fölfedezésére inspirál, sőt ő maga a garanciája annak, hogy a lét valóban a maga sokféleségében tárul(hat) föl.71 Salmann meggyőződése, mint ahogyan (újra) a XX. századi teológiáé is, hogy „csak egy háromságos Isten, aki önmagában relacionális, csak egy olyan Isten, aki képes magára venni és átalakítani az élet és a bűn töréseit és halálos logikáját is, érdemli meg az 'Isten' nevét; csak egy ilyen Isten nem volna alacsonyabb rendű a 66 ELMAR Salmann OSB (sz. 1948) filozófiát és teológiát tanít a római S. Anselmo és Gregoriana egyetemeken illetve a müncheni Filozófiai Főiskolán; főleg Olaszországban jelen van számos (pl. filozófiai) fórumon az egyházi közegen kívül is. 67 Vö. SALMANN, E., Der geteilte Logos, 500.; ID., Contro Severino, 214., 229-231., 261., 316. 68 Salmann, E., Contro Severino, 245. 69 SALMANN, E., Der geteilte Logos, 398. 70 Vö. SALMANN, E., Contro Severino, 234. 71 Vö. SALMANN, E., Contro Severino, 228-230. illetve lásd még 201. 89
