Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 1-2. szám - Ancsin István: Dráma és szabadság Hans Urs von Balthasar teológiájában
lekkel"18. A Szentháromságon belüli önátadási-önajándékozási folyamat (amely egyébként Balthasar szerint megalapozza és átfogja Isten történelmi cselekvését) kívül áll a szükségszerű és a véletlen egymásnak ellentmondó fogalompárján: ez Isten szabad tette, amely lényének és lényegének attribútuma. Ez az isteni lény pedig nem statikusan önmagában nyugvó, hanem dinamikusan önmagából a másik felé kilépő. Ahhoz, hogy Isten legbensőbb, szentháromságos lényegéhez eljussunk, Balthasar megpróbálja Isten szeretetét Krisztus keresztjéről leolvasni: „A kereszt megmutatja, hogy Isten miként szeretet, és mert Isten így szeretet, a kereszt üdvösséghordozó esemény".19 Az a tény, hogy a szeretet mint önátadás tartozik hozzá az abszolút szabadsághoz, Jézus Krisztus életében és halálában, illetve - mint korábban már jeleztük - a kettő összefüggésében nyilvánul meg. Balthasar továbblépve az önátadás fogalmának tartalmán gyakran nevezi Isten szeretetét önelajándékozásnak, önmagáról való lemondásnak, önkiüresítésnek is. Ez a kenotikus szeretet, amely Krisztus keresztjén válik teljesen nyilvánvalóvá, a háromszemélyű egy Isten önmagát odaajándékozó lényének a titka. Ennek a kereszten végbemenő történelmi kenózisnak az alapja Balthasar szerint az őskenózis, amely a Fiúnak az Atyától való nemzését jelenti örök időktől fogva. Ez az őskenózis hozza létre azt az abszolút, végtelen távolságot a Szentháromságon belül, amelynek keretei között minden evilági távolság, eltávolodás és bűn is felléphet, és amelyet ez a Szentháromság képes átfogni.20 Természetesen téves lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy a Szentháromságba bevihető a bűn. Sokkal inkább arról van szó, hogy Isten képes a „víz felszíne felett tartani" a bűnt, annak alanyával, a bűnössel együtt. Ez a gondolatmenet beletorkollik abba a kérdéskörbe, hogy vajon léte- zik-e kárhozat (kieshet-e tehát a bűnös ember Isten mindent fenntartó karjai közül), vagy pedig végül mindenki az apokatasztázis részese lesz.21 Visszatérve az Atya szere- tetére, láthatjuk, hogy benne abszolút lemondás van jelen, lemondás arról, hogy ő egyedül legyen Isten. így aztán az Atya önelajándékozása megnyitja a Fiú számára a valódi szabadság végtelen terét, merthogy a Fiú nem csak az Atyától való függőségben akar létezni. Balthasar egyértelműen azért hangsúlyozza az önelajándékozást az önközlés helyett (holott ez utóbbi kifejezés is adekvát módon fejezné ki a Szentháromság személyeinek egymás közötti kommunióját), mert ezzel a történés dinamikáját nemcsak megállapítani, hanem azon - teodramatikus projektjének szellemében - túl erőteljesen dramatizálni is akarja. 18 TD II/l, 232. Helmut Dieser hangsúlyozza ezzel kapcsolatban a kinyilatkoztatás dramatizáló jellegének és az istenfogalomnak a kapcsolatát, amikor következőképpen fogalmaz: „A kinyilatkoztatás dramatizálja az istenfogalmat, mert Isten végtelen szabadságát a hyposztásziszok szentháromságos szabadságaként szemlélteti. Ezzel pedig a kinyilatkoztatás döntő módon dramatizálva lép túl a filozófián." DIESER, H., Der gottähnliche Mensch und die Gottlosigkeit der Sünde: Zur Theologie des Descensus Christi bei Hans Urs von Balthasar, Trier 1998,139. 19 WERBICK, J., Gottes Dreieinigkeit denken? Hans Urs von Balthasars Rede von der göttlichen SelbstentäujSerung als Mitte des Glaubens und Zentrum der Theologie. In: Theologische Quartalschrift 176. 1996/3, 225-240, 226. (Kiemelés az eredetiben.) 20 Vö. TD 111,301. 21 Vö. ANCSIN, I., Bízzunk benne, hogy a reményben nem fogunk csalatkozni. Az ember és Isten reménye Hans Urs von Balthasar Theodramatik c. műve nyomán. In: A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése, Budapest 2003, 9-21. 5
