Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)

2005 / 1-2. szám - Gánóczi Sándor: Az ágostonos szeretetteológia méltatása és kritikája

Mindez megfelel az ószövetségi szövetséggondolatnak. Ugyanígy a főparancsolatnak is. Abban természetesen és jogosan különbözik Ágoston tanítása az Ószövetségtől, hogy a megtestesülés, a Krisztus-esemény és a Szentháromság jegyében áll, és az ezekben megnyilatkozó isteni szeretetet kiterjeszti Izraelen túl az egész világra.

De van egy másik különbség is, amely nem magyarázható meg egyszerűen a kinyilatkoztatás előrehaladásával. Gondolok elsősorban a platóni istenkép felvételére, amennyiben az egy ideális, a világtól távol álló Ősjó gondolatára alapszik és metafizikai gondolatmenetekben talál kifejezést. Az igaz, hogy a zsidó Biblia Istene lényegében transzcendens, de ugyanakkor minden ismert tevékenysége evilági, immanens. Egy konkrét nép történelmében működik, szövetséget ajándékoz neki, gondját viseli. Nem csupán végtelen szeretetreméltó Ősjó, akihez lelkek hivatottak felemelkedni. A bibliai szeretet nem pusztán lelki magatartás, hanem az egész embert illeti. Az élőlényt, a hús-vér embert, a nemi kettősség által meghatározott, a dolgozó, vágyódó, örömet és ürömöt ismerő, szenvedő és halandó létezőt.

Ezzel a fenntartással lehet hasonló vonásokat találni az ágostoni vallásosság és az ószövetségi lelkiség között. Mindkettő ismeri ugyanis a vágyódó, birtokolni kívánó, a féltékenységig menő szenvedélyt. Gondoljunk csak Ozeás metaforájára: Jahve úgy ragaszkodik tévelygő népéhez, mint a próféta egy hűtlen, házasságtörő asszonyhoz. így szól az Úr Ozeáshoz: „Menj el újra, és szeress egy olyan asszonyt, aki, bár férje szereti, mégis házasságot tör; hasonló módon szereti az Úr is Izrael fiait" (Oz 3,1). Nem analóg-e ehhez a jánosi mondat: „Úgy szerette Isten" ezt a bűnös világot, „hogy egyszülött Fiát adta oda" érte, „hogy el ne vesszen, hanem örökké éljen" (Jn 3,16)? Ágoston is gyakran beszél az Úr üdvözítő akaratáról, amelynek megnyilvánulásaihoz a szenvedésre kész szenvedély is hozzátartozik. Mondhatjuk: mindhárom hagyomány szerint van vágyakozás Istenben, vágy a világ üdvözülése után minden bűnössége ellenére.

Abban biztosan nagymértékben megegyezik Ágoston a zsidó Bibliával, hogy költői szavakkal ad kifejezést misztikus istenkeresésének. Imái erősen emlékeztetnek a Zsoltárok és az Énekek énekének szerzőire, akik a szerelmesek szavaival öntik formába az ember vágyakozó fohászait.

Amit viszont Ágoston mint filozófus ír az Örökkévaló önszeretetéről, és amit a Kölni Zsinat Isten „önmagában nyugvó jósága" iránti szeretetének nevez, nem felel meg az ószövetségi istenképnek. Jahvé mint a világ felé öröktől fogva megnyíló, másságot szerető és teremtő Isten jelenik meg.

4.2. Az Újszövetség

A megtestesülés eseménye még világosabbá teszi ezt az istenképet. A történelmi Jézus saját magatartásával mutatta meg, milyen emberszeretetre képes a Teremtő. Jézus teológiája persze mindenekelőtt gyakorlat, praxis. Minden erkölcsi követelmény alapjaként élte a közel levő embertárs (amire a magyar „felebarát" szó nagyon is gyenge) iránti tevékeny jóságot. A szegények, a betegek, a nők, a gyermekek, sőt az ellenség iránti szeretetet, anélkül, hogy viszontszeretetet követelt volna. Jézus számára ismeretlen fogalom ama „amor debitus", vagyis „adósságként visszaadott szeretet", amelyről olyan mesterkélt módon beszélt Szentviktori Richárd. Wolfhardt Pannen-