Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Luxemburgi Zsigmond teológiai "kompetenciája"
ban a nyilvánosság előtt vitatkozni.71 Végül, Wicliff ellenségei azt hozzák fel vádként, hogy a kiközösítettékkel nem szabad vitatkozni. Erre Húsz azt válaszolja, hogy Krisztus is vitatkozott papi fejedelmekkel és szadduceusokkal, sőt, még az ördöggel is.72 Az említett négy íráson túl vannak, amelyeknek címében nem szerepel Wicliff neve, de maga az értekezés hivatkozik rá. A Lukács evangélium 13. fejezetében olvasható királyi menyegzővel kapcsolatban az Úr szaváról: „kényszerítsd őket", Húsz a következőket mondja: a király Isten szolgája, aki azért rendelkezik karddal, hogy egyaránt uralkodjon jókon és gonoszakon. Ez Wicliff következtetése, aki azonban felveti a kérdést: Hogyan lehet valakit kényszeríteni az üdvösségre? S azt válaszolja: sehogy. A király tehát nem kényszeríthet az üdvösségre, ám kényszerítheti a papokat szolgálatuk teljesítésére.73 Húsz visszatér erre a témára a De decimisben74, és a De ablatione temporalium a clericis determinatióban, amelyben Hildegard von Bingen jövendölésének beteljesedéséről beszél.75 Vencel király hálás lehetett Húsz állásfoglalásáért, hiszen 1411. május 6-án bevonult a prágai Szent Vid székesegyházba, s onnan „kimentette" az egyházi tulajdonban lévő kincseket, hogy azokat a királyi várban „biztonságba helyezze".76 Annál kevésbé számíthatott Húsz az egyházfejedelmek rokonszenvére, akiknek hatáskörébe Zsigmond Húsz ügyét utalta a Konstanzi Zsinaton. Wicliff és annak követői szóba kerülnek Húsz Responsio ad Scripta M. Stephani Paletz (I,CCLV r. köv.) című írásában, amelyet egykori barátjához, Wicliff néhai követőjéhez, most pedig Húsz ellenségéhez intéz, („...olim amicus meus et socius praecipuus, nunc vero captiosissimus adversarius" I,CCLV v.) Húsz visszautasítja ellenfele azon állítását, hogy ő és követői „wicliffiták", s megismétli, hogy valamit nem azért tart helyesnek, mert Wicliff mondta, hanem mert a Szentírás, vagy a tévedhetetlen ész mondja. Sem Wicliffet, sem mást nem akar követni a tévedésben.77 Húsz arra is kitér, hogy Paletz bírálja Wicliff „követőinek" erkölcseit.78 Ezzel kapcsolatban leszögezi, hogy előbb elismerést érdemelnek a „wicliffiták" („curvans genua et Biretum amovens"), mint Paletz, aki szintén követőjük volt. Továbbá bizonyítsa be, amit Wicliff követőiről állít; vegye fontolóra, mely pártban van több bűnös: az övében, vagy abban, amelyet Wicliff pártjának nevez.79 Végül sokkal súlyosabb bűn egy igaz emberre azt mondani, hogy eretnek, mint egy eretnekre, hogy igaz ember.80 Húsz Jézus és a vértanúk példájával támasztja alá állítását.81 71 Erasmus, A szabad döntésről, I.a 9.; LUTHER, A szolgai akaratról, 35. 72 Húsz I,CVII v. 73 HÚSZ II,XLVII r. köv., valamint I,CXXXV r, és LCXLIII r. 74 LCXXVIII. 75 Uo. 76 Vö.HELFERT 11; LECHLER 2,166. 77 HÚSZ LCCLXIII. 78 Uo. 79 Uo. 80 Uo. 81 Vö. uo. 130
