Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)

2004 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: A magyar filozófia kezdetei

Ám az is igaz - de itt erre nem térhetünk ki - hogy kronológiailag utána közvetlenül már sokkal sajátosabban filozófiai művekkel jelentkezik a szintén protestáns tudós, Decsi Csimor János36 („Synopsis philosophiae" és „Syntagma" (1593), továbbá Jeszenszky János és Apáczai Csere János.

Laskói Csókás Péter Nicolaus Cusanus recepciója

Laskói a „De homine" c. könyvében tizenöt alkalommal idézi a neves XV. századi reneszánsz filozófus-teológus kánonjogász német bíborost, Nicolaus Cusanut, illetve hivatkozik annak műveire. Cusanus olyan gondolkodója a reneszánsz kornak, aki megszabadulva a késői skolasztika merevségének béklyóitól, úgy szívta magába a reneszánsz szellemiséget, hogy ezzel új megvilágításba tudta helyezni a keresztény teológiai tanítást. Nem egészen megalapozatlan az a feltételezés: ha kortársai kellőképpen ismerték és értékelték volna Cusanus eszmerendszerét, tán nem került volna sor a reformációra. Úgy látszik, Laskói Csókás azok közé tartozott, akik értékelik Cusa- nust, aki inkább az újplatonizmusra, mint az arisztotelizmusra épített filozófiájában.37 Cusanus rendszerében az egység és különbözőség dialektikáját hangsúlyozza, és tőle veszi át Laskói Csókás a mikrokoszmosz és makrokozmosz, illetve - továbbgondolva 36 Decsi Csimor János 0oannes Decius Barovius Csimor) a tolna megyei Decsen született. Működése közvetlenül Laskói Csókás Monedulatus Péter utáni időkre tevődik. A XVII. század magyar filozófia írói közül kétségkívül a legtisztább eszű és legszélesebb látókörű gondolkodó (Vö. TELEKI, lannus Pannonius munkái (Opuscula) c. műve előszavában így ír róla: „clarissimus, doctissimusque vir". Debrecenben, majd Kolozsvárott működött. Mint Bánffy Farkas fiának nevelője, külföldön tanulmányokat végzett. 1587- ben Wittenbergben állapodott meg. Történelmi, nyelvészeti, jogi és filozófiai munkák szerzője. Bőd Péter a Magyar Athenasban így ajánlja olvasását: „olvassák azok, akik az efféle csemegék körül egrecsélni gyönyörűségnek tartják." Jeszenszky János (Johannes Jessenius a Jessen, 1566-1621) is nem sokkal Laskói után gazdagítja a magyarországi filozófiai szakirodalmat. Mint wittenbergi és prágai orvosprofesz- szor tett szert nagy hírnévre. Paduában Pompanazzi hatása alá került és itt gyarapította tudását. Jeszenszky igazi mestere a ferrarai Francesco Patrizzi (1529-1597) volt, aki egy újplatonista természetfilozófiai mű megírására tudta ihletni magyar tanítványát. E kozmológiai munka, a „zoroaszter" (új, rövid és igaz filozófia a világegyetemről, Wittenberg, 1593), melyet latin nyelven írt, azt bizonyítja, hogy Jeszenszky nem tartozott a korábbi Skalich-féle asztrológiai szélhámosok közé, annál is inkább, mivel baráti szálak fűzték Keplerhez és Tycho Brache-hoz, továbbá otthonosan mozgott Kopernikus és Vesalius tanításában. Apáczai Csere János (Johannes Cherius Apáczius) (1625-1659). Nem csupán a magyar filozófiának, de általában a magyar tudományosságnak is legkiemelkedőbb alakja a XVII. században. Munkásságát „Erdély aranykora" tette lehetővé. Apáczai Hollandiában tanult. Megismerte Descartes racionalizmusát és Ramus logikáját ott ismerte meg és ültette át - visszatérve Magyarországra - Erdélybe. Műveiben (Magyar Enciklopédia, Utrecht, 1653) elsőként választja szét a szaktudományokat és a filozófiát hazai földön. „Magyar logikácska" című, magyar nyelven írt könyvében igyekszik kialakítani a magyar filozófiai szaknyelvet. Elméleti ismereteit pedagógiai műveiben igyekezett hasznosítani.

37 Nicolaus Cusanus (családi nevén Chrypffs) (1401-1464) a Mosel melletti Kues helységben született. Hei- delbergben, majd Páduában tanul jogot, s Toscanelli fizikáját is hallgatja. Mainzban rövid ideig ügyvéd, majd egyházi pályára lépve teológiát tanul. Pappá szentelik és hamarosan magas egyházi beosztásokba jut a pápai küldöttség tagjaként Bizáncban, majd brixeni püspök. Számos filozófiai és teológiai műve közül kiemelkedik a „De docta ignorantia", „De coniecturis", „De ludo globi", „De venatione sapientiae", „Idiota de sapientia", „De concordantia catholica", „De pace fidei", „De possest", „De non aliud". Különösen az Isten immanenciáját és transzcendenciáját összeegyeztető „coincidentia oppositorum" tanításával tette nevét emlékezetessé a filozófiában és teológiában.

116