Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Thorday Attila: A bűnvallomás és vezeklés rendkívüli formái a középkorban
egyházi dimenzióját. A plébániai élet ezt követő bizonyos megújulása - legalábbis részlegesen - visszahozza kiközösítés ősi rendszerét. A BŰNBÁNAT KAROLING REFORMJA Nagy Károly a korabeli pápákkal összhangban nagy hangsúlyt fektetett a bűnbánati fegyelemben tapasztalható visszásságok megszüntetésére. Elsődlegesen az anyagi kompenzációk lehetőségét kívánták visszaszorítani, hisz a világi papoknak és a monostor szerzeteseinek nagy kísértésük volt arra, hogy saját hasznuk miatt szabjanak ki súlyos penitenciát. Mivel gyakorta megtörtént, hogy tekintélyes emberek alattvalóikkal végeztették el az elégtételt, az angliai Cloveshoe zsinatán 747-ben kimondták a személyes böjt kötelezettségét, „amely nélkül semmilyen súlyos bűn nem nyer bocsánatot". A IX. sz. kezdetétől minden helyi zsinat arra törekedett, hogy egységes és hivatalos vezeklési tarifát fogalmazzon meg. 813-ban, Nagy Károly halála előtti évben Chalon-sur-Saőne-ban tartott zsinat az ősi bűnbánati fegyelemhez való visszatérést sürgeti, vagyis a megszabott jóvátételek eltörlését. „Sokhelyütt kiveszett a gyakorlatból az ősi kánoni bűnbánati szokás, és nem veszik figyelembe a kiengesztelődés ősi módját. Az uralkodó segítségét kérjük, hogy a nyilvános bűnt elkövető bűnös nyilvános jóvátételre köteleztessék, és legyen kiközösítve, majd tettei és a kánoni előírások alapján kapja meg a kiengesztelődést".6 A 829-ben tartott párizsi zsinat odáig megy, hogy a püspököket arra hívja, hogy a penitenciárius könyveiket égessék el. Ennek célja kettős volt: véget vetni a visszaéléseknek, és helyreállítani a megtérés jócskán meggyengült egyházi jellegét. „A bűnüket megbánó bűnösök kapjanak penitenciát az ősi kánoni gyakorlat szerint, elvetve minden kompromisszumot, amit az iin. 'penitenciárius könyvek' tartalmaznak, melyek hibái nyilvánvalóak és szerzői hiteltelenek".7 „Számos hanyag és tudatlan pap olyan jóvátételekre kötelezi a gyónókat, amely eltér az ide vonatkozó kánonok előírásaitól. Ezek olyan kánonellenes irományokra hagyatkoznak, amiket 'penitenciáléknak' neveznek. Ezek, ahelyett, hogy a bűnbánók sebeit gyógyítanák, inkább újabb sebeket okoznak. [...] Mi mindannyian, egyhangúan üdvösnek tartjuk, hogy minden püspök a saját egyházmegyéjében kutassa fel ezeket a hiteltelen irományokat, és égettesse el, nehogy a tudatlan papok félrevezessék a híveket. [...] A papokat pedig püspökük tanítsa meg arra, hogy kellő diszkrécióval miként kérdezzék a bűneiket megvallókat, és hogy a kánoni előírások szerint milyen jóvátételre kötelezzék a gyónókat".8 6 Chalon-sur-Saőne 25. kánonja. 7 Chalon-sur-Saőne 38. kánonja. 8 Chalon-sur-Saőne 32. kánonja, idézi C. VOGEL: Le Pécheur et la Pénitence au Moyen Age, Cerf., Paris 1969, 196-198. 94
