Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Puskás Attila: A szabadság értelmezései és az etikai rendszerek
vagy nem akarás, illetve ennek vagy annak a dolognak az akarása közötti választás szabadsága.5 A továbbiakban csak utalni szeretnénk a szabadság pusztán és lényegileg indiffe- renciaként történő felfogásának néhány következményére. Az ember természetes hajlamai, mint az ész törekvése az igazságra, az akarat irányulása a jóra már nem gyökerei a szabadságnak, mint Aquinói Szent Tamásnál, hanem maguk is a szabad akarati választás tárgyai. Az indifferens szabadság ereje abban mutatkozik meg, hogy nemet mondhat a megismerés, a boldogság, a létezés természetes vágyára is. Ezzel párhuzamosan a természetes hajlamok státusza is megváltozik: a szabadság szintje alá süly- lyednek, alsóbbrendű pszichológiai impulzusokként fogják fel őket, melyek fenyegetik a cselekedetek szabadságát. Hasonló sorsra jutnak az érzelmek és a habitusok is. Mindkettő veszélyforrás, hiszen csökkenteni látszanak a szabadság terét.6 Az ész és a szabadság, valamint az ész és az akarat között is szakadék keletkezik. „Ha a szabadság teljesen az igen és a nem közötti választás képességében van, akkor mindenekelőtt az ész ellenében fogja igenelni magát, az 'észérvekkel' szemben, amelyeket a ráció kínál, hogy meghatározza választásában és igenlést kívánjon tőle. Az érvek szigorú sora elől a szabadság meghátrál, mintha neki szánt bilincsek volnának. (...) Az ész és az akarat között nincsenek többé benső kötelékek, s nem áll fenn kölcsönös egymásba hatolásuk lehetősége sem. Mindegyik képesség a maga útját járja tehát, egyedül valósítva meg művét. De a harmóniára való egykori törekvést radikális feszültség váltja fel: az ész egyetemes determinizmust gyárt, amely magára az emberre is érvényes és a szabadság tagadásához vezet, míg az akarat, ha kell a puszta önkény jegyében való öntételezéssel védekezik."7 Az indifferencia szabadságeszményének további következménye az erkölcsi cselekvés atomizálódása. Ha a szabadság pusztán az ellentétek közötti választás képessége, akkor minden cselekedetünk a választás pillanatához kötődik és elkülönül a korábbi és későbbi cselekedetektől. A múltbeli döntések nem befolyásolhatják a jelenbeli elhatározást, ahogy a mostani pillanaté sem a jövőbeli cselekedeteket. Az indifferencia szabadsága csak jelent ismer, melyet elvág a múlttól és a jövőtől, az emberi életet egymást követő, elszigetelt pillanatok, szabad választások és cselekedetek sorozatává téve. Ez a szabadság az öntudatra ébredéstől kezdve mindig ugyanaz, nem tud növekedni és nincs is rá szüksége. A mindenkori jelen pillanatban meghozott szabad döntések és megvalósított cselekvések atomjai nem rendeződnek egy cél által meghatározott egységes életív menetébe8, sőt a kapcsolat nélküli cselekedetek alanyának mara- dandósága és folytonossága is majd idővel megkérdőjelezhetővé válik. Mivel az egyes 5 S. Pinckaers Billuart definícióját idézi klasszikus példaként: „Quinta libertas est a necessitate; et est im- muntas non solum a coactione seu violentia, sed etiam a naturali instinctu et determinatione ad unum sine potentia ad oppositum: qua libertate gaudet qui potest velle vel no velle, hoc vel illud velle. Dicitur libertas indifferentiae, quia est ad opposita." Cursus theologiae. „Tractatus de actibus humanis". Dissertatio, II., Párizs 1895, IV. 6 Jellemző adalék ehhez, hogy az arisztotelészi, Szent Tamás-i habitus fogalmat a „szokás" szóval adják vissza és pszichológiai mechanizmusként értik. Az erkölcstani kézikönyvek kihagyják az erénytant és helyére a parancsolatokat teszik. 7 PINCKAERS, S., A keresztény erkölcsteológia forrásai, 348. 8 Ez a hiány összefügg azzal a másik két körülménnyel is, hogy Ockham elutasítja a célokság metafizikáját, valamint az észnek azt a képességét, hogy végső célt vagy tökéletes jót lenne képes felismerni.
