Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Papp Miklós: Ki mint imádkozik, úgy is él
4. Imamódok visszahatása Hálaadás meghatódottságból Aki önmagát kegyelemből megigazultnak tudja, az csak hálásan, megköszönve cselekedhet, máshogy „nem tud".42 Az imádkozó emlékezik, és egyre inkább tudatossá válik számára megrendülésében, hogy az Atyaisten irgalmas szívűsége miatt létezik. A hálaima az az esemény, ami az etikának a szoteriológiába való beágyazottságát hívja az emlékezetbe.43 Nem kegyelem nélkül, esélytelenül állunk az etikai követelmények előtt, hanem a teremtetlen kegyelemben eleve részesülünk. Isten előbb szeret. Kezdetben nem volt más, csak a kegyelem. Ennek háttere egy meghatározott történelemteológia: az imádkozó hálát ad Istennek az ő jóságos gondviseléséért, minden sorsért, ami az életútját kíséri és talán majd egy nem akart pályára vezérli.44 Az emberiség, a választott nép, a keresztény Egyház történelmére való emlékezés, és a saját életünk eseményeire való eszmélés egzisztenciális meghatódottsághoz vezet: eljuthatunk addig a meggyőződésig, hogy minden a legjobbá válik, még ha ez pillanatnyilag a nem tudás fátyla alatt rejtőzik is. Ez kétségtelenül a gondolkodás kultúráját igényli, amit a szenvedés mély titkának kikutathatatlansága páratlan keménységpróbaként sújt. Ez sem képzett teológusnak, sem szentéletűnek nem könnyű. Mindaz, ami a keresztteológia összefüggésében az antropológiai korrelációkra vonatkozóan kifejlődött, itt fordul komolyra. A hívő gondolkodva imádkozik, és imádkozva gondolkodik minden végzetszerűség ellen, a sors mögött az Atya személyes gondviselését keresve. A hálásan emlékező kiengesztelődve töri meg azokat, átadva Isten kikutathatatlan akaratának. A megfontoltság és a bátorság imádkozva lesznek egymásba szőve és megerősítve, és így teszik lehetővé a következő lépést. így imádkozva már fel lehet készülni egy esetleges nehézségre: bár a nehézség kikerülhetetlen, de legalább a sértő élét el lehet venni, az élet teljes felborítását meg lehet előzni.45 A keresztény hálát ad Istennek az Ő dicsőségéért, ahogy azt Jézus Krisztusban megmutatta. Sohasem jut a végére Isten elgondolásának, amíg csak tart az élete. Ennek visszahatásai az erkölcsi cselekvésre nem maradnak el. Az ember több erőkifejtésre képes, több erőbevetésre képes, ha hálás.46 A hála arra buzdít, hogy rálépjünk a szellem útjára, és bizalomteljesen bocsássuk bele magukat a növekedés törvényébe, mindig reménykedve a döntési szituációk jó kimenetelében, akkor is, ha első pillanatra a saját erőnket túlkövetelni látszanak. Itt valami olyasmi van, mint egy szellemi indukció, ami a hálaimától folyamatosan új impulzusokat kap. A mindenkori határaink ezért csak ideiglenesek, fenntartások alatt állnak, nyitottak a meghaladásra. Hogy ehhez 42 DEMMER, K., Fundamnetale Theologie des Ethischen, 283. Uő. Entscheidung und Verhdngnis, 91-104. Uő. Die Lebensentscheidung, 164-172. 43 Ef 1,3-6; Fii 1,3; Lk 15,11-32 44 Az imádkozó tudja, hogy nincs menekvés a szenvedés elől: Jób, Mt 10,24; Róm 8,22. 45 WEISMAYER, ]., Art. Gébét, in Neues Lexikon dér christlichen Moral, 218-223. 46 WOLBERT, W., Von dér Dankbarkeit des Christen. Zűr Deutung christlicher Moralitat, als Dankbarkeit, in: Theologie und Glaube TI (1987) 1-13. 48
