Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Papp Miklós: Ki mint imádkozik, úgy is él
rülhet, mert a félreértések torlaszolhatják el az egymáshoz találást. Hz persze nem jelenti a konfliktusok mindennemű kerülését, hiszen éppen az tud jó lelkiismerettel ellentmondani és ellenállni, akiben bizalom él a másik iránt. Aki a másikkal együtt imádkozik, az nem veszíti el a másik iránti tiszteletet. A közös ima így magas iskolája az emberi együttlétnek. Az ember megtanulja, hogy önmagát visszavonja és beilleszkedjen, anélkül, hogy ez fájna neki. A másik elveszíti a maga másságát, és útitársnak bizonyul e földi zarándoklatban. Az imádkozó felismeri, hogy a másik nem áll az útjában, hogy az imádkozok közösségében mindenki számára van hely. A konkurenciában való gondolkodásnak, legyen az bármilyen formájú is, nincs helye, az ember megtanulja, hogy a másik erőbevetését és eredményét ne fenyegetésként fogja fel, ami félelmet szül, hanem istenáldotta alkalomnak az közös örömhöz}5 A felebarátiságot a közös imában gyakoroljuk be, és az Egyház liturgikus gyülekezete ehhez kiemelt helyet kínál. Az erkölcsi cselekvése jellegén meglátszik az, hogy valaki rendszeresen imádkozik-e közösségben, többek között abban, hogy mennyire proegzisztens. Az Úr pro- egzisztenciája ekkor átültetődik a tanítványok szerető és megelőző közös felelősségébe. A keresztény a testvére pásztora, és a közös ima lelkiismeret-vizsgálatra szoktat ezen a kényes ponton.16 Az egyenlőség vezéreszméjét persze nem lehet a matematikai kölcsönösség szintjére degradálni. Az imádkozó számára az önmegnyerés és az önelvesztés viszonya ebbe a dinamika van belebocsátva. Az imádkozó a nehezebbet választja, de ezt nem érzi elnyomó tehernek, mert szeret.15 16 17 3. AZ IMÁDKOZÓ URALJA AZ ALAPDÖNTÉS MEGVALÓSULÁSÁT A KONKRÉT DÖNTÉSEKBEN A tettek nem derült égből villámcsapások, hanem sokféle földalatti úton készülnek elő, mielőtt napvilágra lépnének. így pl. egy élet morális katasztrófája nem egyetlen rossz döntés, hanem egy hosszú lejtő eredménye. Az egyes tetteinket az alapdöntés hordozza. Ahogy ismeretelméleti differenciában arról beszélhetünk, hogy a konkrét létezővel való időbeli találkozás eszméltet rá a létre való ontológiai irányultságra, ami soha sem történne meg, ha eleve nem lennénk a létre irányítva, hiszen eleve ez teszi lehetővé a konkrétra való irányultságot és az azon való túllépést, úgy mindennek megvan a maga jelentősége a cselekvéselméletre is: mielőtt az ember konkrét tetteket hajtana végre, eleve egy alapdöntést hoz. Mielőtt konkrét lépéseket tennék az ajtó felé, előbb föltekintek, hogy merre van az ajtó, s az irányt megcélozva határozom meg a konkrét lépéseket, s alkalmanként fölnézve reflektálok a kettő összhangjára. A konkrét döntéseket az alapdöntés hordozza, teszi lehetővé, magyarázza, állítja pályára, perspektivál- ja, de az alapdöntést konkrétan mégiscsak a konkrét tettek valósítják meg. 15 DEMMER, K., Angewandte Theologie des Ethischen, Freiburg 2003, 68-71. Uő. Entscheidung und Verhdngnis, 73. 16 Tér 4,9; Jn 15,13. 17 Ez nem egy rigorózus vagy passionisztikus alapmagatartásból történik, hanem az Úr halálával és feltámadásával való egyesülésből. 41
