Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Bolberitz Pál: Az erkölcs metafizikai alapjai
A lét, mint igaz és jó, materialiter azonos magával a léttel, de formaliter különbözik tőle. Az igazság a lét intellektuális aktivitásának gyümölcse, míg a jóság a lét akarati aktivitásának eredménye. Az utóbbi feltételezi az előbbit, mert a lét csak annyiban jó, amennyiben igaz is.1 Az értelem aktivitása arra törekszik, hogy szellemileg asszimilálja (bensővé tegye) a valóságot elménkben (mens), vagyis interiorizálja (bensőségessé tegye) a dolgot a tudatban. A megismerés során az elme jelenvalóvá teszi a dolgot önmaga számára. így a dolog (ami eddig tárgyi valóságában „külső" volt), a megismerés során, fogalma szerint „bensővé" (immanenssé) lesz a tudatunkban. Szellemi aktivitásunk azonban nem elégszik meg ezzel a bensőségesítő folyamattal. Hiába bírja ugyanis tudatom szellemi formában a dolgot, melyet egységesítve, eszményesítve az elmébe vitt a külső valóságból, most már újból „kifelé" irányul, s a kialakított fogalomnak megfelelő tárgyi valóságot is keres, melyre, mint célra irányulhat. (Pl. hiába van helyes fogalmam a kenyérről, ezzel még korántsem csillapíthatom éhségemet. Ezután már - értelmi ismeretemnek megfelelően - keresnem kell a valóságos kenyeret is, mint értelmes vágyam, akaratom sajátos célját, ahhoz, hogy jóllakhassak.) Tehát, míg az értelmi törekvés arra irányul, hogy mintegy a „tudatba húzza" a külső dolgot, amire irányul (vö. a megismerés intencionalitása), addig az akarati törekvés a tudatból kiindulva a tárgy felé halad (vö. az akarat intencionalitása, vagyis intencio- nalitás - mint szándék - a szándékolás rendjében), hogy azt majd, mint célt birtokolja. A kétféle intencionalitás között az a különbség, hogy míg az értelmi intencionalitás csak eszköz szerinti tárgyra irányulás (mert a célja, hogy a tárgy tudati képét alakítsa ki az elmében), addig az akarati intencionalitás cél szerinti tárgyra irányulás, mivel célja a tárgy elérése és birtoklása. Az értelem aktusa és az akarat aktusa között az a különbség, hogy míg az értelem a dolgot a maga ideája (fogalma) szerint kívánja birtokolni, addig az akarat a dolgot a maga tárgyi valósága szerint kívánja elérni. Mindkét törekvés mélyén a lét iránti alapvető vonzalom (szeretet) nyilvánul meg. A szeretet (amor) indítja a vágyat (desiderium), amikor még a törekvés célja távol van és a birtoklása felett érzett öröm még hiányzik. Az értelmi és akarati aktivitás tehát nem más, mint a szeretet különféle megnyilvánulása. Amint láthatjuk, az előbb mondottak alapján a szellem belső tevékenységének (actio immanens) két formáját különböztethetjük meg: az értelmes gondolkodást (intellectio) és az akarást (volitio). Az actio immanens a szubjektum és az objektum közös aktusa, jóllehet más és más szempontból nézve. Az intellectus aktusának eredménye a megértés (quod est intellectum)1 2. Az akarás aktusának gyümölcse pedig az, amit akarunk (volitum ) és az egyesülés azzal, amit szeretünk (amatum). Mind a gondolkodás, mind az akarás a lét tevékenységének sajátos módja, melynek közvetítésével a véges szellem intencionálisán ráirányul a valóságra, hogy azt magáévá tegye. Amennyiben a valóság az intellectus aktivitásának határpontja (terminusa), annyiban a valóság igaz. Amennyiben a valóság az akarat aktivitásának határpontja, annyiban a valóság jó. 1 A továbbiakban a tomizmus intellektualista szemléletét követi a szerző, szemben a voluntarizmussal, elismerve az utóbbi kétségtelen értékeit. 2 „Ami meg van értve." 2
