Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Bolberitz Pál: Az erkölcs metafizikai alapjai
Az igazság formálisan az értelemben van, hiszen az értelem birtokolja a valóságot sajátosan, szellemi formában (fogalmaiban, ítéleteiben, következtetéseiben). A jóság viszont formálisan a dologban van - úgy, mint érték, léttöbblet, tökéletesség -, hiszen az akarás határpontja (célja) maga a „külső" dolog, amit birtokolni akarunk. Vagyis a jó sajátosan nem az elmében van jelen (ott csak úgy, mint szándék és értékelés), hanem a tőle különböző tárgyi világban létezik, a maga természetes (létben megalapozott) létszintje és létmódja szerint. Az akarás tehát az értelmes gondolkodást követi. Az akarás össze van hangolva a gondolkodással, hiszen ismeretlen dologra nem vágyódhatunk.3 4 Mind az értelem, mind az akarat a maga tárgyára irányul, vagyis célirányos tevékenységet fejt ki (vö. finalitas). Míg az értelem facultas assimilation*, hiszen tárgyát mintegy szellemileg egységesítve (unificálva) építi magába (jóllehet különbözik tőle), addig az akarat facultas appetitiva5, hiszen arra tesz képessé, hogy a törekvés tárgyát megkívánjuk. Ám ugyanakkor mind az asszimilatív, mind az appetitív képesség célirányos szellemi fakultás. A célirányosság pedig nem más, mint az a tevékeny képesség, mely a dolgot magát önmegvalósításra serkenti.6 Találóan jegyzi meg - témánkhoz illően - Szent Ágoston: „Amor mens pondus meum."7 Tehát mind az értelem, mind az akarat a maga tárgyára, mint célra irányul, hogy azt, mint igazat, illetve jót, sajátos képességének megfelelően, birtokolja. Végső soron az akarat is intellektuális szellemi inclinatio, mely a tárgy értelmi megragadását követi. A tárgy (vagyis a létező, mint létező) igaz, mert megfelel a fogalmának, s így azonos önmagával. A tárgy csak ennek - értelmi - belátása után lehet a vágyó képesség, teljes értelemben az akarat tárgya is, midőn az akarat a dologban rejlő formális célmozzanatot és értéket felismeri, majd megkívánja. Ha a lét mint lét igaz, akkor a lét mint lét egyben cél is, érték is (vagyis lét-tökéletesség), azaz magának az akaratnak számára jó is kell, hogy legyen. Tehát minden létező, mint létező, az akarat-szeretet (vö. volitio, amor) aktusának határpontja is lehet. Amint az intellektus arra van rendelve, hogy a valóság egész tágasságát asszimilálja a fogalmi rend szerint, ugyanígy az akarat pedig arra van rendelve, hogy a teljes valóságot, mint vágyainak célját és értékét kívánja, annak természetes létszintje és létmódja szerint. Jóllehet a lét, mint lét (s a valóság úgy, mint valóság) a tárgya mindkét szellemi képesség intencionalitásának, törekvésük e tárgyakra mégis - sajátos működési természetüknek megfelelően - különbözik, vagyis az értelem és akarat - inclinatio-juk tárgyában ugyan - megegyeznek, de működésükben nem. Az értelem és akarat összefüggése a célra való törekvés összefüggésében abban nyilvánul meg leginkább, hogy az akarat „igaz-jó" tárgyra irányul és „igaz-jó" célra törekszik. Az erkölcsi cselekvés kockázata, hogy vajon az értelem felismeri-e a célban a - hozzá méltó - teljes igazságot, s az akarat valóban az emberi méltóságnak megfelelő jóra - a természetnek megfelelő - teljes jóra és végső célra törekszik-e, aminek elérése, birtoklása magát a cselekvő alanyt is erkölcsileg jobbá teszi. 3 Vö. „Ignoti nulla cupido." („Ismeretlenre nem vágyakozom.") 4 „Beépítő képesség." 5 „Megkívánó képesség." 6 Vö. „finalitas est potentia activa ordinata ad suum actum". 7 Szeretetem a „súlyom". 3
