Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Bolberitz Pál: Az erkölcs metafizikai alapjai
Teológia 2004. 1-2. szám BOLBERITZ PÁL Az erkölcs metafizikai alapjai Mint minden tudománynak - felfogásunk szerint - így az etikának is van ontológiai alapja, hiszen épp a metafizikai megalapozás biztosítja az erkölcsi tevékenységben megnyilvánuló maradandó mozzanatot. Részlegesen szólhatunk a cselekvés, a szabadság, a lelkiismeret, a törvény, a rend, az emberi természet, továbbá általában az erkölcsi érték metafizikájáról. Tárgyalásunk során témánkat mégis célszerű leszűkíteni egyetlen mozzanatra: s ez a jóság. Aligha vonható kétségbe, hogy az etika, illetve az erkölcs és a jóság, összefüggnek egymással, hiszen aki erkölcsös, az jó, és aki erkölcstelen, az rossz - legalábbis az emberek többségének vélekedése szerint. Napjainkban - úgy tűnik - a jóság kérdéseit árnyaltan kell vizsgálni, hiszen pluralista, sokszínű világunkban az erkölcsi szokások és értékelések oly sokféleségével, továbbá változandóságával találkozunk, hogy bizony nehéz megmondani: ki jó és ki rossz? Ugyanakkor viszont az is igaz, hogy még a relatív és pluralista etikai szemlélet, burkoltan és bennfoglaltan, feltételez valamiféle maradandóságot, legalábbis olyan szinten, hogy elfogadja a következő alapelvet: tedd a jót s kerüld a rosszat, erkölcsre szükség van, jó, ha az emberek jók. Aki már ezeket az elveket sem fogadja el igaznak, azzal erkölcsről párbeszédet folytatni fölösleges. Kérdésünk tehát így hangzik: az erkölcsi jóságnak mi a metafizikai alapja? Először az ember szellemi dinamizmusának kettős intencionalitásáról, majd a „jó" metafizikájáról, s végül a „jó"-ról, mint abszolút értékről és végső célról kívánok értekezni. AZ ACTIO IMMANENS KETTŐS INTENCIONALITÁSA Mint ismeretes, a metafizika - antik hagyományok alapján, amit a skolasztika is átvett - beszél a lét transzcendentális tulajdonságairól, melyekből a létezők analóg módon részesülnek. Ilyenek a lét, az egység, az igazság, a jóság és a szépség. Amikor az etikai értelemben vett jóról beszélünk, akkor előbb az ontológiai jóságról, mint alapról, kell szólnunk. Ebben az összefüggésben a jóság törekvőképességünk határpontjaként jelentkezik és tárgyként, célként, terv gyanánt tudatosul, amire ráirányul (inclinatio) az elme (mens), ám mind a ráirányulásnak, mind magának a tárgynak vagy célnak lét- beni megalapozottsága van. Ezért a tudatos törekvés, az akarás (volitio) és maga az akarat tárgy, cél (volitum), ami értékként jelenik meg, létben megalapozott egysége felé törekszik. 1
