Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)

2004 / 3-4. szám - Szentmártoni Mihály SJ: A papi identitás kialakulásának főbb állomásai

1. Belső énjében szabad. Döntéseiben és viselkedésében nem hajtja semmi kényszer. Éppen innen kifolyólag az ilyen emberek nem ritkán merész elhatározásokra képesek, olyanokra, amelyek elképesztenek, esetleg megbotránkoztatnak. Msgr. Myriel nem fél felkeresni az erdőben lakó öreg zsiványt, hajlékába fogadni a volt gályarabot, felcserélni püspöki palotáját a kórház rozoga épületével, és még ezer más „furcsaságot" megengedni magának.

Ha viszont valós példát keresünk erre a papi típusra, akkor akaratlanul is Boldog XXIII. János pápa jut eszünkbe, akinek idős kora ellenére volt bátorsága összehívni a II. Vatikáni Zsinatot, ami egyeseket megörvendeztetett, másokat viszont megbotránkoztatott.

2. A világba és az emberekbe vetett bizalma határtalan. Olyan ember ő, aki elfogadja a világot és az embereket olyanoknak, amilyenek, nem lázad Isten ellen, nem kérdezi, hogy miért teremtette ilyennek a világot. Victor Hugo így jellemzi a püspököt: „Magasztos jóindulattal rendelkezett, amely nemcsak az emberekre, hanem alkalomadtán az élettelen tárgyakra is kiterjedt. A püspök egész életében sohasem ismerte a megvetést. Elnéző volt a teremtés minden műve iránt."

Ha életből ellesett példát keresünk, akkor esetleg hivatkozhatunk az idős Agostino Bea bíborosra, aki törhetetlen optimizmusával a modern ökumenizmus úttörője lett.

3. Hisz az emberek jóságában olyannyira, hogy néha talán a naivitás határáig jut. Ez a hit tükröződött vissza Msgr. Myriel viselkedésén, amikor megvendégelte Jean Val- jeant, aki magáról sem hitte, hogy maradt benne valami emberség.

Ha újabb kori valós példa után kutatunk, akkor az idős VI. Pál pápa jut eszünkbe, aki a Vörös Brigádok embereihez írt levelében, amelyben Aldo Moro szabadon bocsátásáért fordult hozzájuk, térden állva kérte őket, hivatkozva a bennük élő emberségre, hogy ne ontsanak több ártatlan vért.

4. Emberközelségben él. Életében kevés a szisztéma, a program, a szigorú napirend, úgy, ahogy Hugo jellemezte Msgr. Myrielt: „Nem az elvont rendszerben, hanem a jó cselekedetek sokaságában kereste a lényeget." Ilyen alapmagatartásból következik az, hogy tud megértőén, őszintén együtt érző lenni. Msgr. Myriel tudott hosszú órákat ott ülni szótlanul a férj mellett, aki elvesztette imádott feleségét, az anya mellett, aki halott gyermekét siratta.

Életből ellesett példaként legyen szabad felidéznem itt egy nagyszerű honfitársunk, rendtársam alakját, aki életének utolsó napjáig sohasem zárta be sem szobája ajtaját, sem nagy papi lelkének nyitottságát mások előtt: Alszeghy Zoltán atya, akit mindenki csak úgy ismert, mint „Zoli bácsit". Emberközelsége három módon jutott kifejezésre: nagyon sok lelkigyakorlatot tartott; legendává vált „anyai jósága", amely- lyel évekig ápolta súlyosan beteg barátját és rendtársát Maurizio Flicket; végül minden este az ő szobájában volt egy félórás rekreáció olasz rendtársai részére, amelyeken én is részt vehettem és megcsodálhattam Zoli bácsi meleg emberi melegségét.

181