Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 3-4. szám - Szentmártoni Mihály SJ: A papi identitás kialakulásának főbb állomásai
Zárószó A papi identitás kérdése tulajdonképpen nem az, hogy „Ki vagyok?", hanem „Miért vagyok az, aki vagyok?", azaz Miért lett valaki pap? Amint a „Ki vagyok?" kérdésre három szinten lehetséges válaszolni, ugyanúgy a „Miért?" kérdés is megválaszolható három szinten. Az első szint: A papi életet lehet úgy felfogni, mint életpályát, amelyet az ember azért választ, mert tetszik neki, és mert úgy gondolja, ezáltal lesz képes a legjobban kiaknázni azokat a talentumokat, amelyeket Isten adott neki (hasonló módon, ahogy valaki az orvosi pályát választja). Ez lehet nemes gondolat, és tényleg szükség van arra, hogy a pap szeresse munkakörét, de ha hivatástudata csak ezen az alapokon nyugszik, nem lesz képes hordozni identitása épületét. Mert ha valaki csak önmaga miatt lett pap, azaz hogy megvalósíthassa önmagát, vagy hogy bármiféle anyagi vagy szellemi előnyt biztosítson magának, pl., hogy tanulhasson, hogy anyagilag bebiztosíthassa jövőjét, vagy könnyítsen családja anyagi gondjain, akkor sohasem lesz megelégedett, mert a papi élet nemcsak siker és öröm, hanem néha gond és teher is. A második szint: A papi életet lehet úgy értelmezni, mint szolgálatot, mint társadalmi státust (analóg módon a más humanitárius segélyszolgálatokkal). Ez az elem szintén fontos a megelégedett papi élethez, hiszen a pap tényleg a másokért élő és dolgozó ember, de nem elegendő. Ha valaki ugyanis csak az emberek miatt lett pap, azaz, hogy legyen neki társadalmi státusa, hogy elfogadják, esetleg, hogy felnézzenek rá, akkor hamar kiábrándul, mert az emberek néha hálátlanok, mi több, gonoszak is tudnak lenni. Harmadik szint: A papi élet egyetlen tartós alapja a hivatás-, illetve küldetéstudat. Ezen a szinten a pap úgy látja saját hivatását, mint Istentől kapott meghívást, vagyis tudatosul benne, hogy hivatását nem ő választotta, hanem Isten választotta ki őt. Ennek következtében nem ura, hanem szolgája hivatásának, nem ő birtokolja a papságát, hanem papsága birtokolja őt. Evangéliumi képekben kifejezve ez a hivatástudat akkor alakul ki, amikor a pap magára alkalmazza Jézusnak apostolaihoz intézett meghívását: „Jöjj, kövess engem!", valamint a rájuk bízott küldetést: „Menjetek az egész világra és hirdessétek az evangéliumot!". Csak az ilyen alapokra épített identitás képes dacolni azokkal az elkerülhetetlen nehézségekkel, amelyekkel a papnak szembe kell néznie a modern világban. Felhasznált irodalom Aschenbrenner G., „The Presumption of Priestly Permanence", Human Development, 19 (1998) 2, 38-44. Brockert S., Du sollst dich lieben. Das neue Menschenbild der Positiven Psychologie, München, 2002. Clendenen A., „On Promise Making, Leave-Taking, and Becoming”, Review for Religious, 58 (1999) 5, 500-514. 182
