Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 3-4. szám - Kocsis Imre: Isten kegyelme és a Szentlélek Pál apostol megigazulástanában
A ydpis és a Szentlélek kapcsolatát azonban legfőképpen az a tény tanúsítja, hogy mindkettő meghatározó szerepet tölt be a megigazulásban. Ezzel kapcsolatos álláspontját Pál a Róm 1-8-ban fejti ki a legrészletesebben. Ám mielőtt ennek ismertetésébe kezdenénk, szabadjon röviden az előzményekről is szót ejtenünk: arról, hogy az Ószövetségben és a judaizmus irataiban miként jelenik meg a kegyelem és a Szentlélek a bűntől való megszabadítás összefüggésében. Előzmények: a kegyelemre való rászorultság és Szentlélek megújító tevékenysége az Ószövetségben és a judaizmusban. A PRÓFÉTAI IGEHIRDETÉS Témánk szempontjából mindenekelőtt Jeremiás és Ezekiel igehirdetése emelhető ki. Az a tény, hogy a megtérésre való felszólításuk eredménytelen maradt, az ember bűnös voltának és a bűn természetének mélyebb megértéséhez vezette őket. Jeremiás nyíltan kimondja, Ezekiel csak sejteti, hogy a bűnre való hajlam alapvetően meghatározza az ember természetét. A bűn annyira beleívódott az ember valóságába, hogy saját magára hagyatva nem képes letérni a gonoszság útjáról, és Istennek tetsző módon élni (vö. Jer 13,23; 17,1.9; Ez 20,30). Ezt az áldatlan helyzetet egyedül Isten tudja megváltoztatni, aki a bűnös segítségére siet: irgalmas szeretetből megbocsát neki, sőt belső világát - „szívét" mint akarati-döntési központot - is átformálja. A „szív" megújításáról Jeremiás könyvében több ígéret is szól (Jer 24,7; 31,33; 32,39). Közülük az új szövetséget meghirdető jövendölés a leghíresebb, amelynek lényege: Jahve az izraeliták szívébe írja majd törvényét (Jer 31,33). Ezen belső megújulással kapcsolatban Isten Leikéről nem történik említés. Annál hangsúlyosabb viszont, hogy Jahve újjáalkotó cselekvésének indítéka az ő jóindulata és kegyelme (vö. Jer 24,6-7; 31,2-3; 32,37-41). Isten Lelkének az emberi benső radikális átformálásában betöltött szerepéről Ezekiel ír: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, s törvényeimet megtartsátok és megcselekedjétek" (Ez 36,26-27; vö. 11,19). Ebben az ígéretben az Isten akarata szerinti életet éppen az Istentől ajándékba kapott Lélek biztosítja. Feltűnő viszont, hogy Jahvét ezen megújító cselekvés során nem a választott nép iránti könyörület és szeretet vezérli, hanem az a szándék, hogy önmaga nevét megszentelje, vagyis szentségét nyilvánosan megmutassa (vö. Ez 36,22-23).3 A prófétáknál részben különálló szempontok (Isten kegyelme; belső megújulás; a Lélek adománya) szép szintézist alkotnak az 51. zsoltárban, amely a kutatók szinte egyhangú véleménye szerint a prófétai igehirdetés, nevezetesen Jeremiás és Ezekiel üdvösséghirdetésének hatása alatt áll.4 A zsoltár elején Isten irgalmáért esedezik az imádkozó, mégpedig mindazokat a kifejezéseket felhasználva, melyek az ószövetségi 3 A „szentség" persze nem független a szeretettől, hiszen az Óz 11,8-9 szerint Jahve szentsége („mássága") éppen az ő irgalmában mutatkozik meg. 4 A kommentárokon kívül vö. G. BOHLE, Die Frage dér Uiuterung im Altén Testament, Budapest 1998, 257- 258. 148
