Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 3-4. szám - Gárdonyi Máté: Az első itáliai szemináriumok jellegzetességei
mok, ahol csak a szentelésre készítették elő a jelentkezőket néhány hónap alatt. Ebben az esetben a szeminárium feladata arra szorítkozott, hogy begyakoroltassa a klerikusokkal a papi funkciókat, illetve megalapozza erényes és egyházias életüket. A francia szemináriumokban alapvetően kollektív vezetés érvényesült, négy igazgatóval (superior, két professzor, ökonómus), a superior pedig, mint a monasztikus rendekben az apát, lelki ügyekben is atyja volt a növendékeknek. Ezzel szemben a „Borromeo-féle" modellben a rektor és a többi elöljáró között hierarchikus viszony állt fenn, illetve a fegyelmi és a lelki ügyeket szigorúan különválasztva kezelték (fegyelmi elöljárók - spirituális). A milánói mintát követő szemináriumok egyes részletkérdésekben továbbfejlesztették az átvett statútumot. Carlo Bescapé novarai püspök 1594-ben pedagógiai megfontolásból két részre osztotta szemináriumát, így külön közösséget alkottak a 12-19 éves növendékek (i piccioli), és a filozófia-teológia hallgatói (i grandi), ami előfutára lett a kis- és nagyszemináriumok általánosan elterjedt modelljének.18 De olyan példát is találunk, amely a trienti papnevelés intézményes jellegét személyesebb vonásokkal kívánta oldani: a később szentté avatott Alessandro Sauli, előbb a korzikai Aleria (1570-1590), majd rövid ideig Pavia püspöke Szent Ágoston mintájára maga köré gyűjtötte klerikusait, s a közös asztal, imádság, meditáció, valamint a pasztorális problémák megosztása révén próbált egységes szellemű papságot nevelni. A legtöbb esetben azonban a püspökök megelégedtek a zsinati határozat egyszerű végrehajtásával, anélkül, hogy ők maguk különösebb invencióval rendelkeztek volna a papnevelés terén. Jó példa erre Fulvio della Corgna kardinális, Perugia püspökeként Borromei Szt. Károly kortársa, aki egyáltalán nem tekinthető „trienti szellemű" főpásztornak, inkább tipikusan reneszánsz karriert futott be, mint III. Gyula pápa unokaöccse. A Trienti Zsinaton jelen sem volt, mégis pártfogolta a jezsuitákat, letelepítette őket székvárosában, egy évvel a zsinat bezárása után pedig kötelességszerűen hozzálátott a határozatok végrehajtásának, így a szeminárium megalapításának.19 A SZEMINÁRIUM, MINT SAJÁTOS ÉPÍTÉSZETI FELADAT Az új típusú papnevelő intézetek felállítása a püspököket számos gyakorlati jellegű probléma elé állította. Ezek közül az egyik az volt, hogy milyen építészeti megoldások felelnek meg leginkább a speciális pedagógiai követelményeknek.20 A zsinati dekrétum ebben a kérdésben nem bocsátkozott részletekbe, pusztán azt írta elő, hogy a szemináriumnak az egyházmegye spirituális központja, a székesegyház közelében, vagy más alkalmas helyen kell lennie. 18 NEGRUZZO S., I seminari novaresi dell'eta moderna, in: Annali di storia dell'educazione e déllé istituzioni scolastiche 7:1 seminari nell'Europa moderna 1563-1789. (M. Marcocchi - L. Pazzaglia) Brescia, 2000. 43- 59. 19 LUPI, M, 11 modello formativo nel seminario di Perugia in etá moderna, in: Annali di storia dell'educazione e déllé istituzioni scolastiche 7: I seminari nell'Europa moderna 1563-1789. (M. Marcocchi - L. Pazzaglia) Brescia, 2000. 61-88. 20 MARCHEGIANI, C, Struttura e immagine dei seminario tridentino. Indicazioni sull'edificio dalle origini al Settecento. in: Rivista di storia della Chiesa in Italia 51(1998) 73-107. 144
