Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)

2004 / 1-2. szám - Boyce, Philip OCD: Newman reményfogalmának időszerű jelentése

bői tudott volna fiakat támasztani. Mégis, részem van az Ő nagy művében; láncszem vagyok egy láncolatban, összekötő kapocs emberek között. Nem semmiért teremtett engem, jót kell tennem, az O művét kell szolgálnom. A magam helyén a béke angya­lának, az igazság hirdetőjének kell lennem, miközben ezt nem tervezem, csak meg kell tartanom parancsait és hívásának megfelelően szolgálnom Őt. Bíznom kell tehát Őbenne..."12 A keresztény reménynek ugyanez a témája gyakran visszhangzik Newman részvé­tet nyilvánító leveleiben, melyeket egy-egy kedves barát halála alkalmából fogalma­zott meg. A végső földi elválás pillanatában hiteles vigaszt csak a feltámadásba vetett hitünk és az abból fakadó remény nyújthat. Egy súlyos beteg barátjának írva arra em­lékezteti, mennyire üres volna ez az élet, ha nem lenne jövője: „Látszólag úgy élünk és halunk meg, mint a falevél; Egy valaki azonban ismeri minden egyesnek illatát, s amikor eljön órájuk, beilleszti őket a nagy Könyv lapjai közé."13 Hosszú életének tapasztalatában a mindent irányító Gondviselés bizonyítékát tud­ta látni. „Szemünk nem lát eléggé élesen ahhoz, hogy követni tudjuk Isten Gondvise­lésének és akaratának vonalait, amelyek végül is találkoznak, pedig első látásra pár­huzamosnak tűnnek"14, írta 35 éves korában. Később tanúsította, hogy ritkán volt szüksége a Gondviselésbe vetett hitre, mivel tapasztalatból ismerte. Amikor 78 éves korában bíboros lett, ezt mondta: „Mindig arra törekedtem, hogy türelmes legyek és Isten kezébe helyezzem ügyemet, Ő pedig nem feledkezett meg rólam."15 Isten Gond­viselésének és akaratának vonalai világosan találkoztak Newman életében. Győzelem a sikertelenségben Ilyen volt tehát az a remény, ami a Gondviselésbe vetett megingathatatlan bizal­mát adta meg Newmannek. E szemlélet kiemelkedően fontos vonása az idő-nélküli­ség, hiszen Isten mindenható ereje és irgalma, amire a remény épül, változhatatlan. Mit mondjunk azonban a megpróbáltatásnak és a zűrzavarnak azokról a korszakairól, amelyek során nagyon rosszul mennek a dolgok, sőt bizonyos időkben az élettel együtt járó veszteség és kudarc még kegyetlenebb súllyal nehezedik az Egyházra, különösen is egyesekre? Ilyen pillanatokban, a Kereszt árnyékában, Newman reménye sem elméletben, sem gyakorlatban nem ingott meg. Számos alkalommal prédikált arról, hogyan kell viselkedni az emberpróbáló időkben: arra buzdította hallgatóit, hogy magában a ne­hézségben keressék Isten kezét, és ne feledjék, hogy „Aki ránk bocsátja a megpróbál­tatást, az Őáltala jónak tartott időben el is fogja hárítani."16 Aki türelmetlenül cselek­szik, bűnt követ el. Aki reménykedve, türelemmel várakozik, az megőrzi a lélek béké­jét és megmarad Isten útjain. 12 W. NEW1LLE: Meditations and Devotions of the Late Cardinal Newman, Longmans, Green and Co., London, 1911. 301. Cf. 299-326. 13 Letters and Diaries, XXI. 51. 14 Parochial and Plain Sermons, V.48. 15 Letters and Diaries, XIX. 72. Cf. Meditations and Devotions 421. 16 Parochial and Plain Sermons, VOL 44. Cf. V.233. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom