Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Összefüggések a szentségi üdvrendben
sze, annak történeti folytatója, jele és eszköze. Az igaz, hogy az Egyház szentségi életén belül megkülönböztetünk hét szentséget, az egyes szentségek sajátosságai miatt, de sokkal fontosabb az, hogy mindegyik ugyannak a misztériumnak a kinyilvánítása, s ezek kiszolgáltatása az Egyház lényeges életmegnyilvánulásai közé tartozik. b) Minden szentség alapja a keresztség, illetve a keresztség kegyelmi hatása: Krisztushoz kapcsoljuk az életünket, a Szentlélek által újjászületünk, és egy új élet részesei leszünk. Tehát a szentségi üdvrend alapja a keresztségben létrejött Krisztushoz való kapcsolódásunk, illetve Krisztushoz való hasonulásunk. Mindegyik szentség is a keresztség- re épül, ami azt jelenti, hogy a szentségek a keresztségben létrejött valóságot egyre tökéletesebbé teszik, vagy szükség esetén megújítják. A keresztség után a bérmálás hasonlóvá tesz Krisztushoz abban, hogy mi is a Lélek erejével akarunk tanúságot tenni az Atyáról. Az Eucharisztia, mint áldozat részesít Krisztus áldozati sorsában. A bűnbánat bevon bennünket Krisztus elégtételébe. A betegek kenete megadja azt a krisztusi vonást, hogy a betegség és a halál az Atya akaratára való igent mondás legyen. Az egyházi rend Krisztus papságában részesít, a keresztény házasság pedig jelenvalóvá teszi Krisztus és Egyház misztériumjellegű kapcsolatát. c) A szentségek összetartoznak, hiszen általuk maga a megdicsőült Krisztus működik az emberben, és mindegyik ugyanazt a krisztusi életet akarja létrehozni, erősíteni és tökéletesíteni bennünk. A Lumen Gentium szerint „a titokzatos testben Krisztus élete árad szét a hívőkben, akik a szentségek által titokzatos és valóságos módon egyesülnek a szenvedő és megdicsőült Krisztussal" (LG 7). Krisztus szándéka szerint az Egyház úgy alakította ki a szentségi üdvrendet, hogy az embert egész életútján végigkísérjék. Ily módon a szentségek adják meg a keresztény élet tartalmát és struktúráját azzal, hogy már itt a földön részesítik őt Isten életében. Aquinói Szent Tamás szerint2 a szentségek hetes száma is arra utal, hogy harmónia van a természetes és a természet- feletti élet között: ahogyan a természetes életnek vannak fázisai és szükségletei, ugyanúgy a kegyelmi életnek is. A szentségek végigkísérik az ember életét, és életünk minden jelentősebb fordulóját megszentelik. 1. Az Eucharisztia, a szentségi és az egyházi élet középpontja Az Eucharisztia a szentségi üdvrend kiemelt eleme (vö. sanctissimum sacramentum). A hagyományos szentségtanok a miértre adott magyarázatban megelégedtek annak megállapításával, hogy a többi szentségben csak kegyelmével van jelen Jézus, az Eucharisztiában pedig megdicsőült testi-lelki valóságában is megjelenik. Nyilvánvaló, hogy más szempontokkal is rámutathatunk az Eucharisztia elsőbbségére.3 2 Aquinói Tamás ebből a meglátásból kiindulva válaszolt arra a kérdésre, hogy miért éppen ezt a hét szentséget rendelte Krisztus. Szerinte a szentségek természetfölötti rendje harmóniában van a természetes rend alapvető szükségleteivel (születés, növekedés, megújítás, stb.), vö. S. Theol. 111,65,1; S. Contra. Gent. IV,58. Ugyanez az érvelés megjelenik a Tridentinum katekizmusában is, vö. Cath. Rom., 11,1,20. 3 Vö. GRILLO, A., L'eucaristia al centro del settenario sacramentale. Declino e ripresa di un assioma sistematico, in: Corso di teol. sacramentaria, 2 (szerk.: A. Grillo - M. Perroni - P. Tragan), Queriniana 2000, 65. 126
