Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: A liturgikus szentségtan Szent Ambrus katekézisében
medencéhez mentünk (1,4) ...közelebb léptél (1,9)... beléptél (1,10).... megkérdeztek, válaszoltál és alámerültél (11,20)... amikor kijöttél a keresztvízből (IV,8)..." Ilyen és ehhez hasonló kifejezések mutatják, hogy a nagy nyugati egyházatya a szentség-kiszolgáltatás liturgiáját lépésről lépésre hűségesen követve fejti ki az egyház szentségekre vonatkozó hitét. Ebben az időben nincs még általános szentségtan, nem léteznek az egyes szentségek lényegét meghatározó definíciók, hanem az egyes liturgikus cselekményekben jelenlévő misztérium keresztény életet alakító jelentőségére mutatnak rá az egyház hívatott tanítói. A műből vett konkrét idézetekkel és ehhez kapcsolódó rövid magyarázattal kiválóan lehet szemléltetni a liturgikus, a misztériumokba beavató szentségtan jellegzetességeit. A keresztségről szóló tanítást Ambrus így kezdi: „Most pedig a keresztség mivoltáról beszéljünk. A keresztkúthoz léptél, belemerültél a vízbe, láttad a főpapot, láttad a kútnál a papot és a szerpapot. Mi a keresztség?" (11,16). A kérdésfelvetés után a misztagógiát végző az Ószövetség előképek és előzmények (Gén 2-3) segítségével elkezdi magyarázatát: Az ősbűn következménye lett a halál, de az ember saját erejéből képtelen ennek a bajnak az orvoslására. Ezért a keresztséget úgy mutatja be, mint ami lehetőséget ad az embernek a gyógyulásra: „Azért, hogy e világban az ördög cselvetése és álnoksága ne győzedelmeskedjék, adatott számunkra a keresztség." (11,18). A keresztséggel „az Isten lehetővé tette, hogy az ember élve meghaljon és élve feltámadjon..., úgy, hogy mikor a keresztvízhez jön, test szerint életben van és aztán alámerül a vízbe... A keresztkutat tehát így tekintsük, mint temetőt" (11,19). Azután így folytatja: „Azt kérdezték tőled: hiszel-e az Istenben, mindenható Atyában? Felelted: Hiszek. És alámerültél: azaz eltemetkeztél. Megint kérdezték: Hiszel-e a mi Urunk Jézus Krisztusban és az ő keresztjében? Felelted: Hiszek. Megint alámerültél és ezzel Krisztussal együtt temetkeztél el: mert aki Krisztussal együtt száll sírba, vele együtt is támad fel. Harmadszor kérdezték tőled? Hiszel-e a Szentiélekben? Felelted: Hiszek. Harmadszor is alámerültél, hogy előbbi életed sokszoros vétkét feloldozza háromszoros hitvallásod" (11,20). És azután ezt a cselekményt, rögtön meg is magyarázza: „Halálról van itt szó, de ez nem a test szerint való halál, hanem annak jelképe; mert amikor elmerülsz, a halálnak és a temetésnek jelképét öltöd magadra; annak a keresztnek szentté tevő jelét veszed magadra, melyen Krisztus függött, melyre szegekkel szegezték." (11,23). Majd miután összefoglalta mondanivalóját, kérdéseket intéz a hallgatóihoz, ill. olvasóihoz: „Miután alámerültél, hozzáléptél a paphoz. Mit mondott neked? Azt mondta: "Isten, mindenható Atya, aki téged új életre támasztott a vízből és Szentiélekből, és megbocsátotta bűneidet: kenjen fel téged az örök életre". Látod, mire lettél felkenve. Az örök életre" (11,24). A harmadik könyv a következő nap oktatását foglalja össze, amely folytatja az előző nap tanítását. Ambrus újra figyelmezteti a neofitákat arra, hogy „a keresztségben is, mivel ez a halálnak a jelképe, mikor alámerülsz és feltámadsz - a feltámadás jelképe rejlik" (III,2). Tovább folytatva az oktatást, beszél a keresztség egyéb lelki hatásairól, többek között a „lelki pecsétről", amelyet az újonnan megkeresztelkedettek elnyertek, „mivel a keresztség után a megerősítés következik; a papnak könyörgésére a Szentlélekkel telsz meg" (III,8). Ambrus ezek után János evangéliuma alapján (9,7), amelyet eléggé részletesen magyaráz, rövi- den-tömören összefoglalja azt az utat, azt a természetfölötti eseményt, amelynek a neofiták részesei lettek: „Elindultál, megkeresztelkedtél, elérkeztél az oltárhoz, láttad azt, amit előbb nem láttál. Vagyis: az Úr forrása és az Úr kínszenvedésének hirdetése által megnyíltak szemeid. Akinek, szíve azelőtt vak volt, most már láttad a szentségek világosságát" (111,15). 94
