Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)

2003 / 1-2. szám - Tarjányi Zoltán: A Veritatis Splendor enciklika tanítása a lelkiismeretről

A következő két képességnek viszont perdöntő szerepe van az emberi erkölcsiség szempontjából.

3) A lélek megismerő képessége. Ez a ratio. Ennek köszönhetően tudunk fogalmat és ítéletet alkotni, valamint következtetni. E képesség három aktusban mutatkozik meg:

a) a lét önmagában való megismerése (intellectus speculativus);

b) a lét megismerése a gyakorlati cselekvés számára (intellectus pradicus);

c) az erkölcsi értékek feletti ítéletmondás (conscientia).

4) A lélek törekvő képessége, mely célja elérésére képesíti, s ez a szabadságából származó voluntas, tehát az akarat.

Két cselekvési vonala van:

a) egy ösztönös, mely a tudatos és szándékos állásfoglalások előtt spontán reagál az ingerre (appetitus sensitivus);

b) az a törekvő képesség, mely tudatos irányítás alatt áll (appetitus rationalis). Ha ez utóbbi nem egyszerűen megragadja a jót és tör feléje, hanem fontolgatások útján választ, hogy törekszik-e felé, s ha igen, hogyan: ez a liberum arbitrium, a szabad elhatározás.

Ha ezt képletben láttatjuk, könnyen kiolvasható belőle az enciklika alapkoncepciója, hogy ti. a lét megismerése, az erkölcsi normák megismerése és az emberi szabadság nem szakíthatok el egymástól, s az is, hogy a lelkiismeretről szóló VS 54-64. pontokban a pápa miért tárgyalja a conscientia-t az igazsággal, a törvénnyel és a szabadsággal való összefüggésében. Ezért hangoztatja az egyik kommentátor, Georges Cottier, hogy II. János Pál nem egy teológiai iskolát akar követni, hanem emlékeztet a kinyilatkoztatás teológiai feldolgozásából következő olyan princípiumokra, melyek mindig is megvoltak az Egyház Hagyományában, s mindig is nélkülözhetetlen értékei maradnak. Csak ezek alapján lehet a lelkiismeretet teljes körűen értelmezni. Ha ugyanis elszakítjuk az igazságtól és a törvénytől, s csak a szabadsághoz kötjük, akkor az emberi autonómia döntésének lesz a megjelenítője, s félelmetes zsákutcába viszi az emberi személyt: a lelkiismeret már nem személyének szentélye lesz, ahonnan függőségeiben értelmezi önmagát, hanem a conscientia saját magának lesz az echója, mely önnön magát, saját hangját visszhangozza.14

Mielőtt az enciklika gondolatait szemügyre vesszük, érdemes magunk elé idézni a KEK alapvető megállapításait a lelkiismeret mibenlétéről és működéséről: amikor mindjárt rátérünk a VS rövid elemzésére, látni fogjuk, hogy ezen kijelentéseket feltételezi a lelkiismeret megragadásával kapcsolatban.

A KEK öt lényegi kijelentést tesz:

1) Isten fennhatósága alól semmilyen emberi tevékenységet nem lehet kivonni, még az evilágit sem, ezért a keresztény lelkiismeretnek kell vezetnie a keresztényt döntéseiben.15

2) A lelküsmeret döntése az ész ítélete16; a lelkiismeret úgy működik, hogy az erkölcsiség alapelveit (szünderészisz) felfogja és gyakorlatilag a józan ész (prudentia) által alkalmazza.17

14 Vö. COTTIER, G., Reperes, in La Splendeur de la Vérité, i. m. 191-193.

15 KEK 912.

16 KEK 1778.

17 KEK 1780.

41