Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)

2003 / 1-2. szám - Tarjányi Zoltán: A Veritatis Splendor enciklika tanítása a lelkiismeretről

Krisztus híveinek. Másként fogalmazva Döpfner azt javasolta, hogy ne csak biblikusabb, hanem teológiaibb legyen a tervezet, s ennek megfelelően el is készült egy újabb szö­vegváltozat De ordine morali christiano címmel. Le Guillou OP 1963-ban már ezt az új tervezetet bírálta az előkészítő ülésen mond­ván, hogy az új séma is gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja Krisztus misztériumát, s azt, hogy az új törvény a Szentiélektől jön, és a szeretetben valósul meg. Szerinte három szinten kell a törvénnyel foglalkozni: 1) természettörvény, 2) ószövetségi törvény, 3) új- szövetségi törvény, azaz a benső törvénye: következésképpen krisztocentrikus lesz az erkölcsi renddel foglalkozó zsinati dokumentum. Ennek az újabb kritikának sem volt hatása: az utólagos átdolgozások ellenére (pedig még Daniélou bíboros is latba vetette tekintélyét) a szövegtervezet nem kapta meg az előkészítő bizottságtól a szükséges szavazatot, s ezért nem kerülhetett a zsinat nyilvá­nos ülése elé, hogy a zsinati atyák tárgyalni és szavazni tudjanak róla. Közben pedig egyre inkább előtérbe helyeződött az Egyház és a világ kapcsolatát tárgyaló (a későbbi Ga­udium et Spes lelkipásztori konstitúció) tervezet fontossága, ezért az erkölcsi rendről szó­ló zsinati okmánytervezetet félretették. Valószínűleg nem volt elég érett arra, hogy megújítani tudja az Egyház erkölcsi tanítását. Az évtizedeken át tartó relatív csendet csak néhány pápai ill. római dokumentum szakította meg, ám ezek is heves reakciókat váltottak ki a világsajtóban is, de az Egyház közösségén belül is kezdett a disszonancia megmutatkozni az Egyház hivatalos tanítá­sa és a teológiai vélemények között.3 Ez először VI. Pál pápa Humanae Vitae című, a szü­letésszabályozásról szóló enciklikájánál derült ki. Majd folytatódott a Hittani Kongregá­ció 1975-ben megjelent Persona Humana dokumentumával kapcsolatban, mely az embe­ri természet és a természettörvény fogalmaival foglalkozott. De II. János Pál pápa Fami­liaris Consortio című, 1981-es enciklikája is vitákat gerjesztett egyházi körökben, megkér­dőjelezve azt, hogy a Tanítóhivatalnak egyáltalán joga van-e a családokat érintő kérdé­sekben nyilatkoznia. Az Egyház erkölcstani tanításában megmutatkozó krízist érzékelte II. János Pál pá­pa, aki ezért a vizsgálódásunk tárgyát képező enciklika elején sajátos magyarázattal is előállt. Hangoztatja, hogy a pápák mindig is, s nemrég óta pedig nemcsak személyesen, hanem a Püspöki Kollégiummal közösen is fontosnak tartották, hogy erkölcsi kérdések­ben megszólaljanak, hogy Krisztus tekintélyével buzdítsanak, intsenek és tanítsanak. S ezt abban a meggyőződésben tették, hogy a Szentlélek mellettük áll, tehát tanításuk az Egyház hagyományaiban és az emberiség történelmében folyamatosan elmélyíti az er­kölcsi tudást. Majd így folytatja: „Ma azonban szükségesnek látszik, hogy az Egyház er­kölcstanának egészére reflektáljunk annak érdekében, hogy véglegesen megvilágítsuk a ka­tolikus tanítás néhány alapvető igazságát, melyeket az a veszély fenyeget, hogy eltor­zulnak, vagy tagadás áldozatai lesznek. Magán a keresztény közösségen belül is új helyzet alakult ki, melyben az Egyház erkölcstanával kapcsolatban sok emberi és pszichológiai, szociális és kulturális, vallási, sőt kifejezetten teológiai kétely és ellenvetés kering. Már nem egyéni és esetleges tiltakozásokról, hanem bizonyos antropológiai és etikai néze­tek alapján az erkölcsi hagyomány teljes és rendszeres vitatásáról van szó."4 3 Vö. BRUGUES, J.-L., Presentation de La Speldeur de la Vérité, Paris, Mame 1993, III-IV-V. 4 VS 4. 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom