Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A bibliai őstörténet és az ókori Kelet irodalmi hagyománya
vörös festékkel a vérhez hasonlóvá színezik. A sört a teljes sötétségben arra a földre öntötték ki, ahol az istennő másnap az emberek maradékát megsemmisíteni akarta. Amikor Hathor hajnalban meglátta a vér színéhez hasonló sört, inni kezdett belőle, és megrészegedve elfelejtette az embereket. A második rész az ég és föld végérvényes szétválasztását írja le. Az emberek megmenekültek, de Ré nem akar többé közöttük élni, lemond a fölöttük való uralomról, és a tehénné változott Nut istennő hátán az égbe emelkedik. Távozása után a földön háború kezdődött az emberek között, de Ré az égből békére inti őket. A bűn következménye lett a világ rendjének, a kozmosz struktúrájának teljes megváltozása. A mindeddig egységes világ most részekre oszlik, a mennyre, a földre és az alvilágra, az egyes istenek pedig megkapják feladatukat az így létrejött világban. A harmadik rész az istenek Ba teológiájáról és az idő keletkezéséről szól. A Ba a rejtett hatalom érzékelhetően megtapasztalható és a világban tevékeny megnyilvánulása. A bemutatott eseménysor egy képzeletbeli tökéletes és a nem tökéletes reális világ alapvető ellentétét mutatja be. Az ember ugyan megmenekül a teljes pusztulástól, de a teremtő isten, Ré elleni lázadása következtében a kezdet tökéletes világa nem tér vissza többé, helyére egy tökéletlen világrend (a jelen világ) lép, amely fenyegető feszültségekkel teli, és a mítosz fel is sorolja ezeket: élet és halál, nappal és éjjel, ég és föld, föld és alvilág, isten és ember, béke és harc. Az Égi tehén mítosza a valóság értelmezéséről szól, kifejezésre juttatva a korabeli ember életérzését. A világmagyarázatban megmutatkozó hasonlóság nem irodalmi kapcsolaton alapul, hanem az ugyanazon kultúrkörben élő emberek közös szemléletéből és életérzéséből táplálkozik. A bibliai őstörténet azonban elhagyja mitikus tartalomkörét, és ebben az esetben is érvényes, hogy Izrael mindig monoteista hitének és üdvtörténeti tapasztalatának alapján ad feleletet a világ és az emberi lét nagy kérdéseire. A BÁBELI TORONY TÖRTÉNETE ÉS AZ ÓKORI MEZOPOTÁMIA A történetben sok kicsengést találunk a korabeli irodalomra és a történeti környezetre. Ásatások során számos mezopotámiai városban (pl. Babilon, Borsippa, Uruk) találtak toronyépítmények romjaira. Az égig érő torony építésének motívumát megtaláljuk a mezopotámiai irodalomban is, az Enúma elis eposz VI. tábláján, amely leírja a babiloni Észagila-szentély, a Marduk templom negyedének építését. Ebben a kerületben a fő s egyben a legmagasabb volt az E-temen-an-ki zikkurat (zikkurat=lépcsőzetes torony- épület). Az eposz szerint az Annunaki-istenek arra buzdítják egymást, hogy építsenek olyan templomot, amelynek neve ismert lesz. Téglát készítenek és felépítik Apsuig, az égi óceánig érő tornyot. Ilyen toronyépületek készítése Mezopotámiában nem számított bűnös tettnek, sőt az isteneknek tetsző cselekedet volt, mert kapcsolatot teremtettek ég és föld között, míg a bibliai szerző számára a féktelen emberi nagyravágyás kifejeződései voltak. A kultúrtevékenység ezen vívmányaiban, amelyekkel a babiloniak is dicsekedtek, annak veszélyét látta, hogy az ember visszaéljen velük, s Istentől függetlenítse magát, de ezzel egyúttal kihívja jogos büntetését is. Valószínűleg ismerte Babilon alapításának és névadásának történetét is. 98