Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A bibliai őstörténet és az ókori Kelet irodalmi hagyománya
szélés Izrael monoteizmusának és istentapasztalatának jegyében áll. A vízözön az ember bűnének megérdemelt büntetése, Noét pedig maga Isten menti meg, mert megkegyelmezett neki (Gén 6,8), és mert igaz ember volt (Gén 6,9; 7,1). Ember volta mindvégig megmarad, és nem lesz halhatatlan. Isten szövetsége a megmentett emberrel, és ígérete a világ rendjének fenntartására mint motívum, a mezopotámiai elbeszélésből hiányzik. Mindezek után felmerül a kérdés, hogy a bibliai vízözön-elbeszélés, beleértve a vízözön előtti ősatyák nemzetségtábláját is, mennyiben támaszkodhat mezopotámiai forrásokra. A vízözön hagyomány a Kr. e. 2. évezred kezdetétől folyamatosan ismert volt Mezopotámiában, irodalmi anyaga elterjedhetett Nyugaton is, mint ahogy más mezopotámiai irodalmi emlékek szintén eljutottak Kis-Ázsiába, sőt Egyiptomba. A hasonlóságok alapján mindenesetre arra következtethetünk, hogy Izraelben ismerték a mezopotámiai vízözön-hagyományt, de egy meghatározott szövegforma ismeretére a fennmaradt változatokból kifolyólag nem lehet utalni. A különbségekből ítélve bizonyos, hogy a bibliai elbeszélés nem a Gilgames-eposz, vagy akár az Atraha- szísz-eposz közvetlen felhasználásán alapul. Végső soron megállapítható, hogy a bibliai elbeszélés a minden életet kioltással fenyegető vízözön mezopotámiai hagyományára támaszkodik, de ezt Izrael saját hitének alapján dolgozta fel53. Az irodalmi párhuzamok, és azok forrásának keresésén túl figyelmet kell fordítani a vízözön-tradíció hátterében meghúzódó valóságértelmezés hasonlóságára. Míg a Gén 6,1-9,18 cselekménye elsősorban a Gilgames-eposz vízözön-történetére emlékeztet, addig a Gén 2-9. fejezetek összefüggésében érvényesülő valóságértelmezés viszont az Atrahaszísz-eposszal mutat szemléletbeli hasonlóságot: az ember teremtése és megso- kasodása - az ember szembe kerül az isteni világgal - az emberiség elpusztítása vízözön révén - egy ember megmenekülése - akivel új kezdet indul. Ehhez hasonló valóságértelmezés található az egyiptomi mitológia egyik legérdekesebb alkotásában, az egyiptológiában Égi Tehén mítoszának nevezett irodalmi emlékben is54, amelyet a bibliai valamint a mezopotámiai hagyományból ismert vízözön-tradíció- val szokták párhuzamba állítani55. Első része az emberiség elpusztításáról szól. Kezdetben az istenek és az emberek együtt éltek Ré, a napisten uralma alatt. Ez a harmonikus rend azonban felborult, amikor a megöregedett Ré ellen az emberek összesküvést terveztek. Ré azonban tudomást szerzett az emberek gondolatairól, és az istenek tanácsára szemét, Hathor istennőt elküldi a lázadók kiirtására. Az istennő visszatért, miután megölte az emberek egy részét a sivatagban. Ré ekkor megkönyörült az embereken és elhatározta, hogy megmenti azokat, akik még életben maradtak. A vértől megittasult istennőt azonban már csak csellel lehetett visszatartani a további pusztítástól. Ré parancsára 7000 korsó sört készítenek és 53 LAMBERT, W. G., art. Babilonién und Israel, 7B-T7. old. 54 A mítosz egyiptomi elnevezését nem ismerjük, amely felvilágosítást nyújthatna az írás céljára vonatkozóan. Szövege a 18. dinasztia ideje óta (kb. Kr. e. 1330) merül fel, és több változatát találták meg a Királyok Völgye királysírjaiban a 19. és 20. dinasztia korából (Kr. .e. 1305-1080). Szövegét három részre oszthatjuk, amelyek szerkezeti és tartalmi egységben állnak. Az Égi Tehén mítoszának szövegét HEIKE STERNBERG-E1 HOTABI német nyelvű fordításában bevezetővel és a szöveghez fűzött magyarázatokkal lásd TUATIII., 1018-1037. old. 35 ZENGER, E., Cottes Bogén in den Wolken. Untersuchungen zu Komposition und Theologie dér priesterschrift- lichen Urgeschichte, (SBS 112), Stuttgart, 1983,132-134. old. 97
