Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A bibliai őstörténet és az ókori Kelet irodalmi hagyománya
Midőn a süppedékes partot érintette újra a lábunk, asszonyommal előbbre intett, letérdeltetett a fövenyre, szorosan mellénk állott s mindkét kezét fejünkre téve, áldást mondott reánk, azután fennen kiáltá, hogy mindenek hallják: »Ember volt eddig Utnapistim, ember módra küzdött, törődött - mostantól asszonyával együtt hozzánk, istenekhez hasonló! Lakozzék távolban ezentúl, a folyamok torkolatánál!»" Ha a bibliai elbeszélés cselekményét egybevetjük a mezopotámiai hagyományból ismert vízözön-elbeszélésekkel51, elsősorban a Gilgames eposzéval, a hasonlóság meghökkentő, különösen azokban részletekben, amelyek a vízáradat apadásával a madarak kiküldését és a vízözönből megmenekült emberek áldozatának Istennek, ill. az isteneknek tetsző kedves illatát írják le (ez utóbbi mozzanat megtalálható az Atrahaszísz eposzban is, III. tábla 5. kolumna 30-39 vers, míg a madarak kiküldése a víz apadásával a tábla sérülése miatt hiányzik a szövegből). A királylistákban pedig a hosszú életű királyok sora, amelyre a vízözön következik, áll közel a bibliai őstörténethez. A hasonló vonások mellett jelentős különbségek is találhatók a bibliai és a mezopotámiai királylista, valamint a vízözön-elbeszélés között. A Mezopotámiában talált királylisták eltérnek a bibliai nemzetségtáblától abban, ahogyan azok a történeti hagyománnyal állnak kapcsolatban, azaz királylisták, vagyis királyok, városok és a politikai rend eredetéről tudósítanak. A királylistákon szereplő magas évszámok is a királyok uralkodását adják meg, és a királyság ősi eredetét akarják tanúsítani. A Gén 5. fejezete viszont a nemzetségtábla hagyományhoz tartozik, és célja az emberiség eredetének igazolása. Az elbeszélés-forma mezopotámiai változataiban a vízözönnek végső fokon nincs kielégítő indoka. A bibliai vízözön az emberi bűnnek, az erkölcsi romlottságnak a büntetése. Az Atrahaszísz eposz szerint az emberek megsokasodása és zajos tevékenysége váltja ki az istenek haragját, hogy az emberiséget vízáradattal pusztítsák el52, míg a Gilgames eposz pusztán az istenek szeszélyes döntésével indokolja azt. Az ember megmenekülése egy irántuk jóindulatú, és a vízözönért felelős istenséggel szemben álló isten segítsége révén történik, de szó sincs arról, hogy a megmenekült ember erkölcsi integritása alapján érdemelte volna ki ezt a kegyet. Atrahaszísz vagy Utnapistim semmivel sem jobb vagy különb, mint a többi ember. A végén Utnapistim az istenek sorába kerül, és halhatatlansággal jutalmazzák, a megmenekült Atrahaszísz viszont nem részesül ebben az adományban. A vízözön idejének és leapadásának időtartamában is eltér a két elbeszélés, amennyiben a Gilgames-eposz szerint az áradás mindössze hét napig, az apadás pedig tíz napig, a Biblia szerint 40, ill. 150 napig tartott az áradás. A bibliai elbe51 Az Atrahszísz és a Gilgames eposz megegyezéseit és eltéréseit az elbeszélés menetében kritikai megjegyzésekkel ellátva lásd von SÓDÉN W, Atrahaszísz mítosz fordításánál TUAT III, 618-645. old. 52 A zajos tevékenység (haburum) értelmezésében megoszlik a kutatók véleménye. A különböző értelmezési kísérleteket lásd ALBERTZ, R., Das Motiv für die Sintflut im Atramhasis-Epos: Mythos im Altén Testament und seiner Umwelt. Fs H. E Müller, Lange., A. - Lichtenberger, H. - Römheld, D., szerk., (BZAW 278), Berlin-New York, 1999, 3-16. old. - A témában további érveléseket lásd MÜLLER, H. E, Babylonischer und biblischer Mythos von Menschenschöpfung und Sintflut. 48-53 old.: Mythos - Kerygma - Wahrheit, 115-119. old.; ODEN, R. A. Jr., Divine Aspirations in Atrahasis and in Gen 1-11, ZAW 93 (1981) 197-216. old. 96
