Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Rózsa Huba: A bibliai őstörténet és az ókori Kelet irodalmi hagyománya
Egyiptomban irodalmi emlékekben és képi ábrázolásokon az ember teremtője Khnum, a kosfejű isten, aki fazekaskorongon formálja az embert és ka-lelkét. Amenemo- pe egyiptomi bölcsességtanító (Kr. e. 1000 körül) az ember esendőségét és az istenektől való függését így jellemzi: „Az ember agyag és szalma, isten az ő teremtője (szó szerint fazekas mestere)" (Amenemope tanítása XXIV, 13-14). Az ember agyagból, ill. földből való teremtése az egész ókori Kelet közös szemlélet- módját tükrözi, amelyben az emberi lét gyengesége, függősége és múlandósága jut kifejezésre. Általános jelenléte az irodalmi emlékekben olyan ősi szemléletre utal, amely nyilván megelőzi az ókori Kelet nagykultúráinak kialakulását. Ebből meríthettek mind a mítoszok, mind a bibliai hagyomány. Ugyanakkor megfigyelhető az is, hogy a bibliai elbeszélésben az ember föld anyagából való teremtettségén kívül más közös elemet a mezopotámiai irodalmi emlékekkel nem találunk. Az idézett alkotások az ember teremtését olyan mitologikus keretben írják le, amely kizárja azt a lehetőséget, hogy bibliai szerző ezeket közvetlenül felhasználta volna. Az embert istenek véréből vagy istenvér sarából és az istenek szolgálatára teremtik. Mindkét mitologikus elem idegen Izrael monoteizmusától és az őstörténet szellemétől35. A BŰNBEESÉS ÉS AZ ISTENI BÜNTETÉS ELBESZÉLÉSÉNEK (GÉN 3.) IRODALMI MOTÍVUMAI A KORABELI MEZOPOTÁMIAI IRODALOMBAN A bűnbeesés története a Gén 3. fejezetében eredeti izraelita alkotás, és párhuzamai sincsenek az ókori Kelet irodalmi hagyományában. Vannak viszont az elbeszélésnek olyan elemei vagy motívumai, amelyek a mitológia köréhez tartozó szövegemlékekben is előfordulnak. Ilyen a halhatatlanság utáni vágy, és ezzel összefüggésben a halhatatlanságot adó növény, amelyet egy kígyó lop el az embertől, vagy az élet étele, amelyet az ember nem fogyaszt el, s ezzel elveszíti a halhatatlanság lehetőségét. Ezek a motívumok két irodalmi emlékben, a Gilgames eposzban és az Adapa mítoszban találhatók meg. A Gilgames eposz36 főhőse Gilgames Uruk királya, akit Aruru, a sorsteremtő istenasz- szony formált, kétharmad része isteni, s ez az isteni rész sarkallja újabb és egyre na35 A biblikus- és az ókori Kelet „ember teremtése"-hagyományának mértékadó kiértékelését lásd MÜLLER, H. P., Mythische Elemente, 267-286. old.: Babylonien und Israel, 124-149. old.: Mythos - Kerygma - Wahrheit, 19-38. old. 36 A Gilgames eposz a mezopotámiai irodalom egyik legismertebb alkotása. Nevét főhősétől, Gilgamestől kapta, aki történeti személy volt, és Uruk sumer város királya, az I. Uruk-i dinasztia 5. tagja. A Kr. e. 3. évezred elejéről származó felirat neki tulajdonítja Uruk 9 km hosszú városfalát, amely körülveszi az Eanna nevű Anu-Istár szentélyt, és a Kollab települést. Egy másik felirat pedig megnevezi (En)-Meba- ragesi-t, Kis sumer város királyát, akit az eposzból mint Gilgames kortársát ismerünk. Gilgames alakja körül a Kr. e. 3. évezred második felében fokozatosan legendák alakultak ki, amelyek a sumer epikus költészetben csapódtak le. Neve már a Kr. e. 26. évszázadban egy Fara-ból való istenlistán található. Az akkád Gilgames hagyomány az óbabiloni idővel veszi kezdetét (Kr. e. 19-17. évszázad), amikor a sumer Gilgames kiseposzok és sumer mitológia motívumai alapján átfogó eposz keletkezett Gilgamesről, Gilgames és Enkidu barátságáról, az ember halandóságáról és az élet kereséséről. Nem lehet azonban „kánoni" akkád Gilgames eposzról beszélni, mert az óbabiloni szöveghagyomány gazdag lokáltradíciójával (akkád, hettita, hurrita) találkozunk, amelyek számtalan nyelvi, tartalmi és formai részletben eltérnek, ugyanakkor a Gilgames eposz legismertebb, a Kr. e. 8-7. században egész Mezoptámiában elterjedt újasszír változatának, a 12 táblás kiadásnak lényegi elemeit már tartalmazzák. Ez utóbbi legjobb állapotban fennmaradt szövegét Asszurbanipál könyvtárában tárták fel. Hozzá kell azonban tenni, 87
