Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Frenyó Zoltán: A trichotomizmus és a "két halál"-elmélet
ban a gnoszticizmus egyes irányzataiban találunk hasonló felfogást. Valentinosz5 az embereket három csoportra osztotta, a m/cujia (szellem), a ifiuxri (lélek) és a awga (test) embereire. A „pneumatikusok" igazi tudása, ismerete (yutuats) és üdvözülése lényegükből fakadóan biztosított, a „pszükhikusok" ezt részlegesen elérhetik, míg a „szomatikusok" vagy „hülikusok" törekvései az üdvözülésre és a tudásra reménytelen. Az említett kategóriák azonban nemcsak az eretnekké vált gnosztikus irányzatokban voltak használatosak; többször előfordulnak már Pál apostolnál is, váltakozó jelentéssel. Van, ahol Pál egymás mellett szerepelteti a pneumát, a pszükhét és a szómát, és mindhárom őrzésére, óvására szólít fel (ITesz 5,23). Másutt azonban szembeállítja egymással a pneumát és a szómát (lKor 3,1), illetve a pneumát és a pszükhét (lKor 2,14; 15,44.46). Pál szerint a pneumatikus ember mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg (lKor 2,15). Tudjuk, hogy az apostol végeredményben határozottan és élesen támadta a korin- thoszi avagy a kolosszei közösségekben jelentkező gnosztikus színezetű felfogásokat,6 így csupán ITesz 5,23 ilyen értelemben alkalmi megfogalmazása alapján helytelen lenne az apostolnak tudatos trichotomizmust tulajdonítani, bár ennek hívei számára az említett hely természetesen mindig kiváló hivatkozási alapul szolgált.7 Az ókeresztény írók műveiben az emberi természet felosztásával, a lélekről vallott felfogással kapcsolatban helyenként bizonyos kettősséget tapasztalhatunk: az emberi természet duális felfogása és hármas, trichotomikus megközelítése, különböző körülmények között és váltakozó hangsúllyal, egyaránt érvényesül. Ebben két dolog játszhat szerepet. Egyrészt emberi természetünk bonyolult valóságát önmagában véve rendkívül nehéz fogalmi kereteink között, adott kategóriáinkkal megragadni és lefedni. Másrészt tekintetbe kell venni az elmélet kialakulásának folyamatát, a gondolkodás fejlődését, amelynek során az egyházatyák számot vetnek elődeik nézeteivel, megfogalmazzák saját álláspontjukat, levonják elveik következményeit, és összehangolják ezeket az egyház egész tanításával. A dogmafejlődés természetes velejárója, hogy mialatt a keresztény igazság az időben és az embereken keresztül kibontakozik, számos egyházi író próbálkozik olyan elvekkel, amelyeket azután a dogmává emelt tanítás és az atyák egybehangzó tanítása (unanimis consensus patrum) a teológia egésze szempontjából nem igazol. Origenész antropológiájában például kétségkívül fellelhetők a trichotomizmus jegyei. H. Crouzel bizonyos alapvető dualizmus meglétével párhuzamosan is megállapítja a hármas felosztás jelenlétét, s kijelenti, hogy Origenész trichotomikus antropológiája beleillik a spekulatív és spirituális teológia koherens szintézisébe.8 Origenész így ír: 5 FILORAMO, G., A gnoszticizmus története. Hungarus Paulus - Kairosz, Bp. 2000.222-226.; LEISEGANG, H., Die Gnosis. Kroner, Leipzig, 1924. 281-297.; ANDRESEN, C., (Hrsg.): Die Gnosis. I. Bd. Artemis Verlag, Zürich-München, 1979.2 163-314.; RUDOLPH, K., Die Gnosis. Wesen und Geschichte einer spdtantiken Religion. Vandenhoeck & Ruprecht, Gottingen, 1980.2 342-347.; BOUSSET, W., Hauptprob- leme der Gnosis. Vandenhoeck & Ruprecht, Gottingen, 1907. 341-343. et passim. 6 CONZELMANN, R, Der erste Brief an die Korinther. Gottingen, 1969.11 17-49.; HOLZNER, J., Szent Pál. Bp. 1982. 306. skk. o.; SCHMITHALS, W., Die Gnosis in Korinth. Gottingen, 19657 7 Gutbrod, W, Die Paulinische Anthropologie. Stuttgart-Berlin, 1934.; FESTUGIERE, A. J.: Llidéal réligieux des Grecs et l'Évangile. Paris, 1932. különösen 196. skk. o. trichotomikus értelmet tulajdonít ITesz 5,23-nak. Ld.: IVÁNKA ENDRE, A trichotomikus antropológia a középkori és az ókori filozófiában. Theológia, 1940. 222-230. 8 CROUZEL, H., Vanthropologie d’Origene: de l’arché au telos. In: Arché e Telos. L'antropologia di Origene e di Gregorio di Nissa. Analisi storico-religiosa. Milano, 1981. 36. 54
