Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Erdő Péter: A II. Vatikáni Zsinat "Christus Dominus" kezdetű határozatának hatása az egyházi jog fejlődésére
gyakran lelkipásztori szükség kívánja ilyen püspökök kinevezését és felszentelését, másrészt a koadjutori és segédpüspöki tisztség önmagában nem tartalmaz egyházkormányzati hatalmat. Ugyanakkor a püspök a felszentelésben sajátos küldetést és kegyelmet kap Krisztus pásztori szolgálatának egy részegyház vezetésében való folytatására (Krisztus helyett és nevében), valamint bizonyos, a saját részegyházon kívüli testületi kormányzati tevékenységekre is. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a püspökszentelés teológiailag mintegy megkívánja, hogy a felszenteltre valamilyen egyházmegyei szintű kormányzati hatalommal járó tisztséget bízzanak. Ezért rendeli el a Christus Dominus 26b pontja, hogy a segédpüspököket a megyés püspöknek ki kell neveznie általános vagy legalább püspöki helynökké, a koadjutor püspököt pedig, aki utódlási joggal rendelkezik, minden esetben általános helynöknek kell kinevezni. A csupán püspöki helynökké kinevezett segédpüspökökre is érvényes a szabály, hogy tisztségük gyakorlásában egyedül a megyés püspöktől függnek (uo. 26b). Vagyis az egyházmegye területének azon része, a hívek vagy az ügyek azon csoportja vonatkozásában, ahol püspöki helynök (vicarius episcopalis) került kinevezésre, az általános helynök a püspöki helynö- köt nem utasíthatja, sőt az ügyeknek ez az adott köre legalábbis a megengedettséget illetően ki van véve az általános helynök intézkedési jogköréből70. Ilyen esetben tehát párhuzamos, vagy más szóval kumulatív kormányzati hatalom lehetséges: a püspöki helynök érvényesen és megengedetten, az általános helynök érvényesen, de - különleges helyzetektől eltekintve - nem megengedetten jár el. Ez a segédpüspökök püspöki helynökségével kapcsolatos zsinati rendelkezés további pontosítást nyer az Ecclesiae sanctae kezdetű Motu proprio 1,13. pontjának 2-3. §-ában. A püspöki helynök új tisztségét éppen ebben az összefüggésben a zsinat vezette be (Christus Dominus 27). A püspöki helynökök szerepe az Ecclesiae sanctae 1,14. pontja szerint vagy az egyházmegye egy részére, vagy az ügyek egy csoportjára, vagy egy meghatározott rítushoz tartozó hívőkre terjed ki, és olyan rendes helyettesi hatalommal (potestas ordinaria vicaria) jár, mint az általános helynök hivatala. Mindez azt vonja maga után, hogy az egyházmegyékben több püspöki helynök lehetséges az általános helynökön kívül. Az ő munkájukat pedig, a működési zavarok elkerülése érdekében, össze kell hangolni (vö. uo. 1,14, 3. §). A fenti rendelkezések az 1983-as Egyházi Törvénykönyvbe is bekerültek (403-411. k.), de hasonlóan intézkedik a témáról az 1990-ben kiadott keleti Codex is (CCEO 212-218. k.). Teológiai szempontból figyelemre méltó, hogy a keleti Codex nem csupán azt írja elő, hogy a segédpüspöknek legalább püspöki helynöknek kell lennie, hanem azt is, hogy nem szabad áldozópapra bízni az általános helynök tisztségét, ha segédpüspök is 70 Vö. pl. DE PAOL1S V, De Vicario episcopali secundum Decretum Concilii Oecumenici Vaticani II „Christus Dominus", in Periodica 56 (1967) 309-330, PALOMO GONZALEZ, C., Vicario General, Vicarios episcopales, De- legados, in AAVV, La curia episcopal. Reforma y actualización (Bibliotheca Salamanticensis, Estudios 29), Salamanca, 1979, 77-113; SWIFT, T. P, The Pastoral Office of Episcopal Vicar; Changing Role and Powers, in Jurist 40 (1980) 225-256; VERBRUGGHE, A. E., The figure of the Episcopal Vicar for Religious, in Apollinaris 55 (1982) 55-133; SCHEULEN, R., Das Amt des „Vicarius Episcopalis". Ein kirchenrechtlicher Beitragzűr Ám- terstruktur in der Partikularkirche (Forschungen zur Kirchenrechtswissenschaft 11), Würzburg, 1991; UA., Die Rechtsstellung der bischöflichen Vikare als Ortsordinarien innerhalb der Diözesankurie, in Bonn-Bu- dapest. Kanonistische Ertrdge einer Zusammenarbeit, Hrsg. P. ERDŐ (Forschungen zur Kirchenrechtswissenschaft 30), Würzburg, 1998, 223-245; FARIS, J. D., Eastern Catholic Churches: Constitution and Governance, New York, 1992,489-490,513-524; PEREZ DIAZ, A., Los vicarios generales y episcopales en el Derecho Canonico actual, Roma, 1996; AYMANS, W. - MÖRSDORF, K., Kanonisches Recht. Lehrbuch aufgrund des Codex luris Canonici, II, Paderborn, 1997, 376-383. 44
