Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Erdő Péter: A II. Vatikáni Zsinat "Christus Dominus" kezdetű határozatának hatása az egyházi jog fejlődésére
Hiányzásában is érvényesül. Ennek sajátos következménye - nem mint a püspökök testületének cselekménye, hanem mint az egyes püspökök részvétele az egyetemes törvények konkrét működtetésében hogy felmentést adhatnak az ilyen törvények alól. Ugyanakkor változatlanul fennmarad a megyés püspökök alárendeltségi viszonya a pápa iránt, akit közvetlen és egyetemes hatalom illet meg. A De Episcoporum muneribus maga is hangsúlyozza (II. pont), hogy csak módosítja, de nem helyezi teljesen hatályon kívül az 1917-es CIC 81. kánonját. Egyrészt a megyés püspökök ezután már felmentést adhattak az egyetemes törvények alól (ha azok nem voltak általában vagy különösen fenntartva), másrészt a 81. kánon továbbra is korlátozta a megyés püspököknél alacsonyabb rangú ordináriusok felmentői hatalmát. Egyébiránt a megyés püspöknek nem számító ordináriusok (pl. az általános helynökök) normális körülmények között ma sem adhatnak felmentést az egyetemes törvények alól (vö. 1983-as CIC 87. k. 1-2. §). A felmentői hatalomnak ez a kiterjesztése egyfelől biztosítja az egyetemes egyházi törvények szükséges tartósságát, hiszen magát a törvényt ezután is csak a legfőbb törvényhozó változtathatja meg, másfelől lehetővé teszi a konkrét esetekben a törvény kötelező erejének felfüggesztését a megyés püspök részéről. így a kánoni méltányosság alkalmazása könnyebbé válik29. A megyés püspökök általános felmentői hatalma zsinati elvének kinyilvánítása után maga a dokumentum főként a pápának való fenntartások felsorolásával foglalkozik. Ez azért nélkülözhetetlen, mert a jogban korábban érvényes ellenkező alapelv szerint csak azok az esetek voltak felsorolva, amelyekben a megyés püspökök pápai felhatalmazást kaptak az egyetemes törvények alóli felmentések megadására. Most, hogy megfordult az alapelv, a törvényhozónak fel kellett sorolnia, hogy melyek azok a normák, vagy akár szélesebb jogterületek, amelyek esetében a felmentést magának tartja fenn. Már itt megfogalmazást nyer az a megállapítás is, hogy a lényeget alkotó (konstitutív) törvények alól a megyés püspök nem adhat felmentést (IV pont). Ez jelenik majd meg pontosabb formában az 1983-as CIC 86. kánonjában, amely szerint „nem adható felmentés a törvények alól, amennyiben azok az intézmények vagy a jogcselekmények lényeges elemeit határozzák meg"30. Az eljárásjogi törvények - mivel a jogok védelmét szolgálják, és az alóluk való felmentés nem irányul közvetlenül a hívők lelki javára - a De Episcoporum muneribus IV. pontja szerint nem képezik tárgyát annak a felhatalmazásnak, melyről a Christus Dominus 8b pontja szól. Mai, éppen a zsinati dokumentumok egészén alapuló szóhasználatunk szerint a megyés püspököknek nem annyira felhatalmazásuk van az egyetemes törvények alóli felmentésre, mint inkább hivataluk természetéből fakadó eredendő képességük. Ezért az 1983-as CIC 87. kánonjának 1. §-a a facultas szó helyett a dispensare valet kifejezést használja a megyés püspök felmentői hatalmára. 1966. augusztus 6-án azután kiadásra került az Ecclesiae Sanctae kezdetű Motu proprio31, amely többek között a Christus Dominus és a Presbyterorum ordinis kezdetű zsinati határozatok általános rendelkezéseit konkretizáló jogszabályokat immár összefüggő 29 CABREROS DE ANTA, in Derecho Canónico posconciliar 89. 30 Vö. pl. ERDŐ, P., La nozione dell'istituzione net CIC (Osservazioni sül c. 86), in Magister Canonistarum. Estudios con motivo de la concesión al Prof. Dr. D. Urbano Navarrete, S.I., del doctorado 'honoris causa', ed. AZNAR GIL, F. R. (Bibliotheca Salamanticensis, Estudios 163), Salamanca, 1994,43-60. 31 AAS 58 (1966) 757-782. 34
