Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Erdő Péter: A II. Vatikáni Zsinat "Christus Dominus" kezdetű határozatának hatása az egyházi jog fejlődésére
egészként tartalmazta32. Ez a dokumentum 1966. október 11-én lépett hatályba, és egyike azon ritka, de a modern kánonjogban ismételten előforduló törvényeknek, melyeket meghatározott időtartamra hoztak. Ezt a Motu propriót ugyanis, kísérleti jelleggel (ad experimentum), csak a Codex luris Canonici új kiadásáig szóló hatállyal bocsátották ki33. Ezzel a határidővel hallgatólagosan azt is kifejezte a törvényhozó, hogy a mindezeket a rendelkezéseket majd szervesen feldolgozó és az időközben szerzett tapasztalatok alapján átfogalmazó új Codex magának a zsinati határozatnak a jogszabályi elemeit is hatályon kívül fogja helyezni34. Ez egyébként bizonyos pontokkal kapcsolatban azután valóban meg is történt. 2. A zsinat utáni jogalkotás ihletője A fenti átmeneti jogszabályok sürgősen szükségesek voltak ahhoz, hogy a Christus Dominus-ban foglalt kötelező erejű, de túl általános rendelkezések a gyakorlatban megvalósíthatók legyenek. Ezek a pontosító szabályok is már magukban hordozzák a zsinati rendelkezések egyfajta továbbgondolását. a) A püspöki kollegialitás és a klerikusok szolgálata más részegxjházakban A Christus Dominus 6. pontja elvként hirdeti meg, hogy a püspökök mint az apostolok utódai és a püspöki testület tagjai, az Egyházért püspöktársaikkal együtt mindnyájan felelősek Isten rendelése és apostoli tisztségük alapján. Ez a püspöki rendből fakadó világegyházi gondoskodásra szóló küldetés konkretizálódik abban a feladatban, amely a missziók segítésére és a paphiányban szenvedő vidékek támogatására szól. Ugyancsak kiemeli ez a pont, hogy a püspököknek az egyházi javak felhasználása során sem csak saját egyházmegyéjükre kell tekintettel lenniük, hanem más részegyházak szükségleteire is. Ezt az elvet az Ecclesiae Sanctae I. 1. pontja azzal az előírással egészíti ki, hogy az Apostoli Szentszéknél külön tanácsot kell alakítani a klérus jobb elosztásának elősegítésére. A pátriárkái szinódusoknak és a püspöki konferenciáknak ugyanezen Motu proprio 1.1. pontja szerint az egyházmegyék között a klérus jobb elosztását segítő szabályokat és bizottságokat kell alakítani. A klerikusok más egyházmegyébe településére vonatkozóan szintén közöl kiegészítő szabályokat az Ecclesiae Sanctae (I. 3). Eszerint már a szemináriumokban oktatni kell a növendékeket arra, hogy ne csak saját egyházmegyéjük, hanem más részegyházak szükségleteire is ügyeljenek, és püspökük engedélyével legyenek készek áttelepülni a szükséget szenvedő részegyházakba (1. §). Egyben a főpásztorok is felszólítást kapnak, hogy - saját egyházmegyéjük valódi szükséghelyzetét kivéve - ne tagadják meg a kivándorlási engedélyt klerikusaiktól. Ügyelniük kell viszont arra, hogy írásbeli szerződést kössenek a befogadó helyi főpásztorral ezeknek a klerikusoknak a jogairól és kötelességeiről. Az ilyen áttelepülési azután az 1983-as CIC több helyen is hasonlóan szabályozza (256. k. 2. §, 257. k.. 271. k., 272. k.). 32 Magyarázatához lásd különösen CABREROS DE ANTA, M., in Derecho Canónico posconciliar 100-159. 33 Vö. ERDŐ E, Egyházjog, Budapest, 1992, 58-59. 34 Vö. MÖRSDORF, Decretum de Pastorali Episcoporum Munere in Ecclesia 146.
