Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 1-2. szám - Erdő Péter: A II. Vatikáni Zsinat "Christus Dominus" kezdetű határozatának hatása az egyházi jog fejlődésére
ugyan, de ez közvetlenül még nem végrehajtható23. Ezért ezek a rendelkezések szükségképpen megkövetelték, hogy a zsinat utáni jogalkotás a zsinat által kiadott irányelveket pontosabban meghatározza. A zsinati szövegek ugyanis sokszor a tényállás összes elemét nem jelölték meg egyértelműen, vagy a jogkövetkezmény jellege és mértéke (pl. parancs vagy buzdítás) nem tűnt ki belőlük. Máskor világosan kötelező módon mondtak ki alapelveket, olyasmiről, aminek végrehajtásához további jogszabályok alkotása volt szükséges. Ennek a technikai kérdésnek az egyik legklasszikusabb példája, az a sürgősség, amellyel a Christus Dominus hatálybalépése előtt a megfelelő kiegészítő jogszabályokat meg kellett alkotni. Már 1966. január 3-án VI. Pál pápa Finis Concilio kezdetű Motu propriójával24 zsinat utáni püspöki bizottságot (Commissio postconciliaris de Episcopis et de dioecesium regimine) alakított, melynek az volt a feladata, hogy elkészítse azokat a pápa által kibocsátandó végrehajtási utasításokat, amelyeket a zsinati okmány szükségképpen megkíván. Mivel ez a bizottság olyan kérdésekkel is foglalkozott, amelyek a Presbyterorum ordinis kezdetű zsinati határozat tárgykörét is érintették, a bizottság azt az utasítást kapta, hogy mindkét határozathoz dolgozza ki a végrehajtási szabályokat. A munka határideje ugyanazon év április vége volt. Az idő rövidsége miatt csakis a legsürgősebb kérdésekre szorítkozhattak. Ugyanakkor vegyesbizottság foglalkozott a püspököket és szerzeteseket egyaránt érintő zsinati témákkal kapcsolatos végrehajtási utasításokkal. Mégsem tudták 1966. június 29-ig, vagyis a Christus Dominus hatálybalépéséig elvégezni a szükséges munkát25. így azután az 1966. június 10-én kiadott Munus apostolicum kezdetű Motu proprio26 „bizonyos" zsinati határozatok szünetelési idejét meghatározatlan időre meghosszabbította. 1966. június 15-i dátummal kibocsátásra került a De Episcoporum muneribus kezdetű Motu proprio27, amely azonban csupán egyetlen kérdést szabályozott, azt is inkább átmeneti jelleggel. Nevezetesen a Christus Dominus 8b pontja alapvetően új szemléletet és irányelvet vezetett be a püspökök felmentői hatalmával kapcsolatban. Az 1917-es CIC-ben (81. k.) még az volt az alapelv, hogy az egyetemes egyházi törvények alól a megyés püspökök csak akkor adhatnak felmentést, ha ezt számukra a Szentszék engedélyezi, illetve ezzel őket megbízza. A zsinati határozat a megyés püspök alakját úgy tekinti, mint Krisztus képviselőjét a részegyház élén (lásd alább), és elismeri, hogy „megilleti mindaz a rendes, saját és közvetlen hatalom, amely pásztori tisztsége gyakorlásához szükséges". Ez a hatalom pedig a püspököt mint apostolutódot egyházmegyéjében eleve illeti meg, nem pedig utólagos engedmény gyanánt (Christus Dominus 8a). A De Episcoporum muneribus ezt az elvet kívánja érvényesíteni28. A dokumentum a zsinati szövegek alapján teológiailag megindokolja a püspökök hatalmát arra, hogy felmentést adjanak az egyetemes egyházi törvények alól. Az első indok a zsinati okmányok által elismert püspöki kollegialitás, ami az Egyház kor23 Vö. SCHMITZ, H., Der CIC und das konziliare und nachkonziliare Kirchenrecht, in Crundriss des nachkonzil- iaren Kirchenrechts, Hrsg. ]. LISTL - H. MÜLLER - H. SCHMITZ, Regensburg, 1980, 25; ERDŐ, E, Expressiones obligationis et exhortationis in Codice luris Canonici, in Periodica 76 (1987) 4-5. m AAS 58 (1966) 37-40. 25 Vö. MÖRSDORF, Decretum de Pastorali Episcoporum Munere in Ecclesia 146. 26 AAS 58 (1966) 465-466. 22 AAS 58 (1966) 467-472. 28 A Motu proprio magyarázatához lásd Marcelino Cabreros de Anta klasszikus kommentárját (Derecho Canonico posconciliar. Suplemento al Código de Derecho Canonico bilingüe de la Biblioteca de Autores Cristianos, por MIGUELEZ DOMINGUEZ, L. - ALONSO MORAN, S. - CABREROS DE ANTA, M., «Madrid, 1974, 86-99).
