Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 3-4. szám - Vanyó László: Az ókeresztény ikonográfia eredete
képpé fejlődött Ádám és Éva története, amelyet vagy több részre bontva, vagy egy képbe sűrítve ábrázoltak, amint a két embert a fa, rajta a kígyó választja el, amint kiűzetnek a paradicsomból, amelytől a kerub és a lángoló pallos választja el őket, Ádám és Éva, valamint Káin és Ábel között pedig a kígyó tekereg kifelé a paradicsomból, előrevetve a testvérek megosztásának szomorú jövőjét. A katakombák képciklusai átkerülnek a szarkofágokra, nincs is lényeges különbség a római és a provinciabéli szarkofágok között. Ami a megholtat képben körülvette a katakombákban, azt vésték az elhunytat rejtő szarkofágra. Meg kell azonban jegyezni, hogy a 4. századi szarkofágok eredetibbek, mint a katakombák freskói. Ugyanakkor a 4. században az ábrázolás az elbeszélés irányába fordul. Nem is könnyen megválaszolható kérdés, hogy miért festettek képeket a keresztények a katakombákban, miért alkottak jelképeket? A megfestett esemény emlékezetbe idézése? Ezt megtették a pogány kortársak is, nemcsak temetőkben, hanem fürdőkben és a közélet minden színterén. A keresztények „szent helyeken", temetőkben, mauzóleumokban éltek ezekkel! A keresztények által festtetett képek egyik csoportja Isten múltban végbevitt üdvözítő (megmentő, megváltó) tetteit (magnalia Dei) ábrázolta, a másik csoportja a Megváltó Krisztus műveit, vagy a keresztények szentségeit. Érdemes összehasonlítani a keresztény katakombák és a pogány hüpogeionok képprogramját. A pogányok temetkezési helyeiken olyan mitológiai jeleneteket ábrázoltak, amelyek tárgya általánosságban a halál volt, főként egy-egy hős halála, bemutatva az utat és módot, ahogyan lelkűk eljutott a túlvilágra, a boldogok szigetére, amint az elhunyt lelkét bevezetik a túlvilági boldogságba. A keresztény sepulchralis művészetben nem téma a halál, szinte aggodalmasan kerüli azokat az ó- vagy újszövetségi jelenteket, amelyek valakinek a haláláról számolnak be, mert Krisztus halálon aratott győzelme kiszorította ezt a témát. Ugyanakkor a síron túli élet ábrázolásánál a keresztény ikonográfia felhasználta a pogány művészet adta lehetőségeket, amit az orante, a bárány, a pásztor alakjával lehet legjobban illusztrálni. De csak későn, a 4. században, és csak ritkán ábrázolják keresztények az elhunyt lelkének bevezetését a paradicsomba! Ez a téma a pogány sepulchralis művészet ősi készletéhez tartozik, amelyet a keresztények óvatosan vettek kölcsön. A pogány temetkezési helyeken gyakran ábrázolták a vadászatot, gladiátorjátékokat, ami a keresztény katakombákban igen-igen ritka! Irodalomban igen érdekes a Perpetua és Felicitas szenvedése c. 3. sz. elején keletkezett vértanúakta, amely Perpetua vértanúságát egy álom révén mint a gonosszal folytatott pankrációs mérkőzést mutatja be!6 5. Események ábrázolása Mindenekelőtt a keresztre feszítésre kell gondolni, illetve a keresztre feszített Krisztusra. A funerális képek jelképek, abbreviatios ábrázolások voltak. A 4. században mind a katakombákban, mind a bazilikákban megjelenik az elbeszélő ábrázolás. Nem tudjuk azonban, hogy közvetlenül a katakombákból kerültek-e a témák a szarkofágokra, vagy pedig a baptisteriumok ábrázolásairól, ahol már tartalmuk „dogmatizálódott". A baptisterium azért merül fel, mert 230 körül Dura-Europoszban már gazdag ikonográfiáról ta6 Perpetua és Felicitas szenvedése, 10. ÓI 7,80. old. kk. —= 78 =
