Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)

2001 / 1-2. szám - Puskás Attila: A Hittani Kongregáció "Dominus Jesus" kezdetű nyilatkozatának értelmezése

árán kötött új és örök szövetség, valamint a Szentlélek Krisztus által megígért támogatása miatt szilárd alapokon nyugszik, és nem fogyatkozhat meg épségében.

2.5. Az egyházak és egyházi közösségek megkülönböztetése, mely a zsinati és az azt követő magisztériumi megnyilatkozások nyelvezetét követi, erős kritikákat váltott ki. A következő megjegyzéseket fűzhetjük ehhez:

(1) Önmagában korrekt, a magisztérium hivatalos és konzekvens szóhasználatához ragaszkodó nyelvi szabályozásról van szó.

(2) A nyelvi szabályozáshoz minden közösségnek megvan a joga. Jelen esetben nemcsak jogosultságról, hanem teológiai indokoltságról is beszélhetünk. A II. Vatikáni Zsinat a közösség (koinónia, communio) perspektívájában szemléli a Katolikus Egyház és a nem katolikus keresztény egyházak, egyházi közösségek kapcsolatát, s ennek a közösségnek különböző fokait állapítja meg (a teljes és a részleges communio különböző mértékei) a hit megvallása, a szentségek vétele és az egyházkormányzat (LG 14) kritériuma alapján. A nyelvi szabályozás ezeket a fokozatbeli különbözőségeket akarja kifejezésre juttatni.

(3) A nyilatkozat az érvényes Eucharisztia („Eucharisztia misztériumának eredeti és teljes valóságának megőrzése") és a püspöki hivatal kritériumával különböztet egyházak és egyházi közösségek között, és az UR 22-re hivatkozik. A zsinati ökumenikus dekrétum és a DJ szövege megegyezik abban, hogy mindkettő ugyanazt az elvi kritériumot állítja fel, illetve ismétli meg az egyházak és egyházi közösségek megkülönböztetéséül. Egyik dokumentum sem kívánja konkretizálni, beazonosítani azt, hogy mely keresztény felekezetek tekinthetők egyházaknak illetve egyházi közösségeknek e kritérium alapján. Továbbá, egyik szöveg sem tér ki arra, hogy mit kell érteni érvényes Eucharisztián és püspökségen. Úgy tűnik, hogy a DJ is tudatosan nem tisztázza, hanem nyitva hagyja ezt a kérdést (az ökumenikus dialógus tisztázó munkájára?), mint ahogy tudatosan tartózkodik a ténymegállapító és értékelő beszédtől is (Más a véleménye erről Medard Kehinek, vö. „Die eine Kirche und die vielen Kirchen" in Stimmen der Zeit 219 /2001/11-12). Minden bizonnyal ezt a tudatosan fenntartott nyitottságot szem előtt tartva nyilatkoz- hatta Johannes Friedrich Landesbischof a következőket: „Most már csak arról kell beszélni, hogy mi az egyházi hivatal és az érvényes eukarisztia. Luteránusként semmi esetre sem látom magunkat rögtön másodosztályú egyháznak. Tartalmilag megfelelünk a kritériumoknak. A formális meghatározásokban nem vagyunk egyek. Éppen erről kell a jövőbeli dialógusnak szólni, amely a „Communio sanctorum" dokumentummal újra elindult". A Dominus Jesus szövegében ugyanakkor új kifejezésként szerepel az egyházi közösségekre vonatkoztatva a „nem egyházak a szó sajátos értelmében" megfogalmazás: „Azok az egyházi közösségek ellenben, melyek nem őrizték meg az érvényes püspökséget és az Eucharisztia misztériumának eredeti és teljes valóságát, nem egyházak a szó sajátos értelmében" (17. p.). Úgy tűnik, hogy az új kifejezés bevezetése egyrészt jobban kiemeli az Eucharisztia lényegi egyházalkotó szerepét, másrészt viszont nem alkalmas arra, hogy kifejezze az Eucharisztia misztériumának eredeti és teljes valóságát nem megőrző keresztény közösségek analóg egyház-létét (vö.: Medard Kehl, „Die eine Kirche und die Kirchen" 11-13).

(4) A DJ-nyilatkozat nyelvszabályozására, s ennek nyomán a heves kritikákra azért kerülhetett sor, mert a Katolikus Egyházban a magisztérium és a teológusok valamint a püspökök egy része két különböző szóhasználattal élt. Az utóbbiak kife----= 58 ===-----