Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: A vallási pluralizmus
A legkifejezőbb szöveg a Dominum et vivificantem enciklika (1986), amely egyúttal a keresztény üdvrend előtti időszakra és az Egyházon kívülre is kiterjeszti a Lélek egyetemes működését.31 32 A pápa továbbá így magyarázza az üdvözítő kegyelem krisztológiai és pneumatologikus dimenzióit: „Nem szorítkozhatunk csupán arra a 2000 évre, mely lepergett Krisztus születése óta. Vissza kell nyúlnunk, és fel kell mérnünk a Szentlélek minden tevékenységét, a Krisztus születése előttit is, kezdettől fogva, az egész világra kiterjedően, de főként az Ószövetség üdvtörténetében. Ez a tevékenység minden időben, minden helyen és minden emberben megvalósult annak az örök üdvözítő tervnek a keretében, amely szorosan összefügg a megtestesülés és a megváltás titkával, és amelynek hatása kiterjedt azokra, akik hittek az eljövendő Krisztusban... De... még messzebbre kell tekintenünk, mert tudjuk, hogy „a szél ott fú, ahol akar", amint azt Krisztus oly szemléletesen mondta Nikodémusnak. A II. Vatikáni Zsinat, amely figyelmét főként az Egyházra összpontosította, emlékeztet a Szendéteknek az Egyház látható testén túlnövő tevékenységére is. A zsinat szerint mindez nemcsak a krisztushívőkre érvényes, hanem minden jóakaratú emberre is, akiknek szívében láthatatlanul munkálkodik a kegyelem. Mivel ugyanis Krisztus mindenkiért meghalt, s minden ember végső hivatása azonos, tudniillik isteni hivatás, vallanunk kell, hogy a Szentlélek mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy csak Isten előtt ismert módon csatlakozhassanak e húsvéti misztériumhoz (DeV 53)."32 A Lélek jelenlétének és egyetemes tevékenységének gondolata újra megjelenik a Redemptoris missio enciklikában (1990), mely rendkívüli világossággal szól a nemcsak az egyes személyekben, hanem a vallási hagyományokban is a Lélek munkájáról: „A Lélek különös módon megmutatkozik az Egyházban, és annak tagjaiban, jelenléte és működése mégis egyetemes, nem korlátozza sem tér, sem idő... A Lélek az ember vallási és egzisztenciális keresésének az elindítója, ami nem csupán véletlenszerű, hanem magából az ember struktúrájából ered, abból, ami ő maga. A Lélekjelenléte és tevékenysége nemcsak az egyes embert érinti, hanem a társadalmat és a történelmet is, a népeket, a kultúrákat, a vallásokat (RM 28)."33 Ám annak ellenére, hogy II. János Pál pápa többszörösen megismétli Isten Szendéikének jelenlétét a vallási hagyományokban, némely megnyilatkozásaiban visszatér a „beteljesedés elméletéhez", amint ez VI. Pálnál is előfordult.34 A Tertio millennio adveniente apostoli levelében (1994) a pápa a következőket írja: „Krisztus... ugyanis nem csupán „Isten nevében" beszél, mint a próféták, hanem maga Isten beszél megtestesült örök Igéjében. Itt egy olyan lényeges pontot érintünk, ami a kereszténységet megkülönbözteti minden más vallástól, melyek kezdettől fogva az ember istenkeresését fejezik ki. A keresztény vallásban a kezdeményezés az Ige megtestesülésében van. Itt nem csupán az ember keresi Istent, hanem Isten személyesen jön, hogy önmagáról beszéljen az embernek, és megmutassa a Hozzá vezető utat... A megtestesült Ige tehát az emberiség minden vallásában jelenlévő vágy beteljesedése: e beteljesedés Isten műve, és fölülmúl minden emberi elképzelést. A kegyelem misztériuma. Krisztusban a vallás többé már nemcsak 31 A II. Vatikáni Zsinat már említést tett a világban működő Lélekről Krisztus eljövetele előtt: „A Szentlélek kétségkívül már Krisztus megdicsőülése előtt is működött a világban" (AG 4). 32 Vö.: Dominum et vivificantem, 53, SZÍT, Budapest 1987, 72-74. Lásd még: GS 22. 33 Vö.: Redemptoris missio, 28, SZÍT, Budapest 1991, 37-38. 34 Vö.: EN 53 in A II. Vatikáni Zsinat tanítása, SZÍT, Budapest 1986, 528-529. 49
