Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: A vallási pluralizmus
lizációra vonatkozó számos témakör mellett megtalálható a vallásközi párbeszéd és a nem keresztény vallások keresztény értékelése, mely az előzőnek lényeges alapja. VI. Pál pápa talán nem véletlenül az új elképzelésekre reflektálva írja: „Gyakran mondják: senkire sem szabad rákényszeríteni az igazságot, még az evangéliumot sem. Nem szabad erőltetni semmiféle utat, még az üdvösségét sem, mert ez a vallásszabadság megsértése volna. (Ám) Isten az üdvösséget megadhatja saját rendkívüli útjain is annak, akinek akarja, és ezeket az utakat csak ő ismeri. De ha az Isten Fia emberré lett, éppen azért nyilatkoztatta ki magát, hogy szava és élete által megnyissa az emberiség „rendes útját" is az üdvösségre".27 Miután a dokumentumban VI. Pál pápa az Egyház részéről értékeli a vallásokat, amint ez a zsinat szövegeiben is megtörtént, a pápa így fejti ki gondolatait: „A pogány vallások iránti tiszteletünk és nagyrabecsülésünk, és a felvetődő problémák sokrétűsége még egyáltalán nem ok arra, hogy ne hirdessük Krisztust a nem keresztények felé!... Még a vallási élet természetes megnyilvánulásai terén is azt kell mondanunk: mindezek tiszteletre méltóak, de az Egyház annak a Jézusnak a vallását hirdeti, aki az embert tényleges kapcsolatba hozza Istennel, jelenlétével, tevékenységével. Az embert annak a mennyei Atyának a gyermekévé teszi, aki szereti az emberiséget. Vallásunk tehát ténylegesen létrehozza az igazi, életteljes kapcsolatot Istennel, amire más vallások nem képesek még akkor sem, ha - úgy mondhatni - karjukat az ég felé tárják."28 II. János Pál pápasága jelentős mértékben továbblendítette a „vallások teológiáját", a Redemptor hominis (1979) körlevelével, mivel kellő határozottsággal képviselte Isten Lelkének tevékeny jelenlétét a nem keresztények vallási életében, és azokban a vallási hagyományokban, amelyhez tartoznak. A pápa a nem keresztények „hitének erősségében" az „igazság Lelkének" hatását látja és megállapítja: „Olykor a nem keresztény vallások tagjainak szilárd meggyőződése - mely szintén az igazság Leikétől származik, aki ebben az esetben a Titokzatos Test látható határain kívül működik - nemde megszégyeníti azokat a keresztényeket, akik oly készségesek az Istentől kinyilatkoztatott és az Egyházban hirdetett igazságokban való kételkedésre" (RH 6) 29 Számolva a Lélek tevékenységével az Egyházon belül és azon kívül, a. pápa megmutatja, hogy mi egyesíti a vallásokat: ezek az „egyetlen igazság visszatükröződései", az egyetlen cél felé haladó különböző utak: „Az egyházatyák méltán csodálták a különféle vallásokban az egyetlen igazság képeit, mint az „Ige magvait", melyek minden ember - különféle utakon, de egyetlen cél felé törő - forró vágyakozásáról tanúskodnak: e vágy Istent akarja birtokolni, és egyúttal éppen az Isten felé törekvés révén az egyes ember és az emberi nem életének teljes értelmét szeretné megragadni (RH 11)."30 27 VI. PÁL, Evangelii nuntiandi 80, in A11. Vatikáni Zsinat tanítása, SZÍT, Budapest, 1986,542. Ezt megerősíti és újból leszögezi a Hittani Kongregáció Dominus Iesus kezdetű nyilatkozata (2000): „Amennyiben igaz, hogy a többi vallás követői elnyerhetik az isteni kegyelmet, az is igaz, hogy tárgyilagosan nézve súlyosan hátrányos helyzetben vannak azokkal szemben, akik az Egyházban az üdvösség eszközeinek teljességét birtokolják. Vö.: HITTANI KONGREGÁCIÓ, Dominus Iesus nyilatkozat, 22, in Római dokumentumok, SZ1X Budapest 2000, 41. 28 Az „ég felé kitárt karok" képe jól mutatja, hogy a pápa, a maga klasszikus formájában újra alkalmazza a „beteljesedés teóriáját". A zsinat legértékesebb gondolatai itt kimaradnak. VI. Pál, aki az Ecclesiam suam körlevelével a „dialógus pápája" lett, a vallásközi párbeszéd kérdéséről itt nem nyilatkozik. 29 Redemptor hominis, 6, SZÍT, Budapest 1980,18. 30 Redemptor hominis, 11, SZÍT, Budapest 1980, 33. 48
