Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Erdő Péter: Az Egyház és az anyagi javak: A II. Vatikáni Zsinat tanítóhivatalának alapelvei az egyházi törvénykönyvben
A magyar jogban az egyházi jogi személyek harmadik fajtáját az Egyház kebelében lévő úgynevezett önálló (autonóm) szervezetek alkotják (1990. IV. te. 13. § /3/), amelyek különleges bírósági bejegyzést igényelnek az állami elismerés végett. A világi jogban ennek a kategóriának a megkülönböztetése hasonlít a CIC II. könyvének második és harmadik része közti különbségtételhez. Mégis, a hívők hivatalos társulásai szintén e csoportba tartozhatnak (vö.: 312-320. k.). A szerzetes intézményeken belül, a világi intézményekben vagy az apostoli élet társaságaiban ugyancsak léteznek azonban belső közjogi személyek, így az egyes rendházak, tartományok (vö.: 634. k. 1. §) stb. Ezeket szerkezeti egységeknek tekintik, és nem jelentik be a bíróságnál, így cselekedni csak a felsőbb egység képviselőjének igazolásával tudnak. A monostorokat vagy a sui iuris (saját jogú) házakat (613. k.) ezzel szemben szintén név szerint jelentik be a bíróságnak, csakúgy mint azokat az intézményeket és egyéb belső jogi személyeket, „melyeket a nagyobb szerzetes elöljáró annyira önállóaknak ítél, hogy gazdálkodásuk kánonjogi korlátainak nem kíván az alábbi (b) kategóriába sorolással érvényt szerezni"40. Mindebből láthatjuk, miféle gyakorlati következményei lehetnek annak, hogy sokféle jogi személy lehet vagyoni jogok alanya. Az állami egyházjognak és a részleges kánonjognak mindezek az erőfeszítései azonban szükségesek lehetnek, hogy működtessék az Egyház szerves vonatkozását, vagyis a hierarchikusan szervezett communiót, tiszteletben tartva az egyes szervezeti egységek autonómiáját. Ezek az egységek gyakran maguk is hívők közösségei, mint az egyházmegye, a plébánia vagy a társulások. Ugyanakkor figyelembe kell venni az összehangolás szükségességét is, mind a szervezett apostoli tevékenységben, mind pedig magának az egész Egyháznak az egységes tanúságtétele terén. IV. A RÓMAI PÁPA LEGFŐBB FENNHATÓSÁGA ÉS „FELSŐBB TULAJDONJOGA" AZ ANYAGI JAVAK FÖLÖTT 1. Tulajdonjog és legtöbb fennhatóság A CIC 1256. kánonja elismeri, hogy a javak tulajdona azt a jogi személyt illeti, amely azokat törvényesen megszerezte. E tulajdonjog azonban alá van vetve a római pápa legfőbb fennhatóságának. E kánon közvetlen forrása a Piusz-Benedek-féle Kódex 1499. kánonjának 2. §-a. Az egyetlen jelentékeny különbség a két szöveg között az, hogy a hatályos CIC a római pápáról szól, az előző szöveg viszont az Apostoli Szentszéket említette. A latin szöveg domíniumról beszél, amit tulajdonnak fordítunk, de a domínium jelenthet a tulajdonon túl más jogokat is, így a használatot vagy a haszonélvezetet41. A kánonjog története bővelkedik az egyházi vagyon jogcímével foglalkozó különböző elméletekben. A kánon szövege még a közvetlen és a közvetett tulajdont sem különbözteti meg egymástól, de - némely szerző szerint42 - felismerhető az ilyen különbségtétel a kánon fogalmazásában. A szöveg betű szerinti értelmének alapján inkább látszik úgy, hogy a törvényhozó ebben az esetben a domíniumon csak a tulajdont érti, a római pápa 40 Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, Az Egyházi jogi személyek 3. 41 Vö. PINERO CARRIÓN, Comentario al can. 1256, in Código (Valencia) 560. « Uo. 34
