Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Erdő Péter: Az Egyház és az anyagi javak: A II. Vatikáni Zsinat tanítóhivatalának alapelvei az egyházi törvénykönyvben
alkotják32. Ily módon az egyházi javak valamennyi célja egységet alkot az Egyház általános küldetésében a salus animarum-ban (a lelkek üdvösségében)33. A különféle célok megkülönböztetését indokolja az a tény, hogy magának az Egyháznak a természete révén, amely szerves és szervezett közösség, különböző tagjai különlegesen felelősek lehetnek egyes meghatározott tevékenységeiért. Ugyanez vonatkozik a különféle szervekre és társulásokra is. Ez megkívánhatja, hogy az Egyház különböző javainak különféle tulajdonosai legyenek. III. AZ ANYAGI JAVAK KÜLÖNBÖZŐ TULAJDONOSAI Az 1255. kánon szerint „az egyetemes Egyház és az Apostoli Szentszék, a részegyházak, valamint minden más, akár hivatalos, akár magánjellegű jogi személy jogképességgel rendelkezik anyagi javak szerzésére, birtoklására, igazgatására és elidegenítésére a jognak megfelelően". E kánon forrásai között első helyen szerepel az 1917-es CIC 1495. k. 2. §-a. Ez egyszerűen megállapította, hogy más, a Katolikus Egyháztól és Szentszéktől különböző erkölcsi személyeknek is megvan ugyanaz az anyagi javakra vonatkozó képessége. A jelenleg hatályos kánon forrásai között az egyetlen zsinati szövegrész a Perfectae Caritatis kezdetű határozat 13. pontja. Ez szól a szerzetes intézmények, tartományaik és házaik javairól, de hangsúlyozza, hogy mindezek között a tulajdonosok között az anyagi javak cseréje valósuljon meg oly módon, hogy tulajdonosaik sokfélesége beleilleszkedjék az egyházi közösség és a szolidaritás dinamikájába. Egyébként az új kánon, az 1917-es CIC-től eltérően megemlíti az egyetemes Egyházat és a Szentszéket csakúgy, mint a részegyházakat és más jogi személyeket, mégpedig mind a közjogi, mind a magánjogi személyeket. A hatályos CIC-ben fontos a megkülönböztetés a köz- és a magánjelleg között. Csak a közjogi személyek javai egyházi javak (1257. k. 1. §). A magánjellegű jogi személyek anyagi önrendelkezése mégis kánoni elismerést nyer. Amikor a hívek, élve erre vonatkozó jogukkal, olyan magántársulást alkotnak, amely a segítő szeretet vagy a vallásosság gyakorlását tűzi ki célul, vagy a keresztény hivatás gyarapodását a világban (215. k.), ez az illetékes hatóságtól megkaphatja a jogi személyiséget is (322. k. 1. §). Ez esetben a társulás javainak kezelése megmarad az illetékes egyházi hatóság felügyelete alatt. Ennek kell felügyelnie arra, hogy a javakat a társulás céljaira használják (325. k. 1. §). A magántársulások javai különlegesen alá vannak vetve a főpásztor fennhatóságának a kegyes célokra adományozott vagy örökbe hagyott javak kezelése tekintetében (325. k. 2. § vö.: 1301. k.). Mindebből az következik, hogy az egyházi javakon kívül, vagyis azokon kívül, amelyek az Egyház közjogi személyeinek tulajdonát képezik, a magánjogi személyek javainak is az Egyház céljait kell szolgálniuk, amennyiben ezek a jogi személyek is részesülnek magának az Egyháznak a céljában. Ellenkező esetben ugyanis egy pusztán magánjellegű társulás vagy alapítvány az Egyház jogrendjében nem kapna személyiséget, hanem megmaradna a világi jogrend szférájában. Az egyházi magánjellegű jogi személyek javait a szerzők egyházias javaknak vagy egyházias magánjavaknak34 nevezik, meg32 Vö. pl. S. WIEDENHOFER, Kirche, Geld und Glaube, Ekklesiologische Überlegungen, in Theologisch-praktische Quartalschrift 142 (1994) 177. 33 Vö. DE PAOLIS, I beni temporali della Chiesa. Canoni preliminari 38. 34 Vö J.-E SCHOUPPE, Elementi di diritto patrimoniale canonico (Pontificio Ateneo della Croce, Trattati di diritto 4), Milano 1997, 36-40. 31
