Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)

2001 / 3-4. szám - Rózsa Huba: A pátriárkák történetisége a modern biblikus kutatás tükrében II.

RÓZSA HUBA Teológia 2001. 3-4. szám A pátriárkák történetisége a modern biblikus kutatás tükrében (Érvek a történetiség mellett) (II. rész) A PÁTRIÁRKÁK TÖRTÉNETISÉGÉNEK KÉRDÉSE A tanulmány első részében, a kutatástörténet ismertetése során1 bemutattuk azokat a pro és contra érveket, amelyek a pátriárkák történetiségével összefüggésben a kutatók körében a 19. század végétől egészen napjainkig felmerültek. Álláspontjuk napjainkban a szkepszis és a bizalom között ingadozik, többségükben azonban inkább tartózkodók­nak mondhatók. Tény az is, hogy a történetiség cáfolatára felhozott érvek sok tudóst nem győztek meg, és nem is tekintik végérvényesen lezártnak a kérdést. A téma ismé­telt átgondolása mindenképpen szükségesnek látszik. Értekezésünk második része kiértékelő jellegű. A kutatástörténet eredményeinek alapján mérlegeljük a pátriárkák történetiségének lehetőségét, amelyhez még az elmúlt évtizedben megjelent, és a történetiség irányába mutató két monográfia eredményeit is számításba vesszük a következő lépésekben: a pátriárkái hagyomány kora; a pátriárkák vallása; a Genezis elbeszélései és a kortörténet. A pátriárkái hagyomány kora A pátriárkák történetiségének kérdése szorosan összefügg annak a hagyománynak korával, amely az atyák emlékét őrzi a Genezis könyvében. A pátriárkái hagyomány ko­ra a Pentateuchus keletkezéstörténetével kapcsolatos tudományos kutatás függvénye. Értekezésünk azonban lényegében a Gén 12-50. fejezeteinek elbeszéléseire korlátozó­dik. A pátriárkái hagyomány korára vonatkozó álláspontokat napjainkban nagy vona­lakban két csoportra oszthatjuk. A vélemények egyik csoportjának álláspontja szerint a pátriárkái hagyomány későn keletkezett, mégpedig a babiloni fogság korának összefüggésében, akár a késői királyság idején, a RÓZSA HL, A pátriárkák történetisége a modern biblikus kutatás tükrében I., Teológia 2001. 1-2. szám, 61-82. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom