Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)

2001 / 1-2. szám - Dolhai Lajos: Az Eucharisztia és a bűnbocsánat szentsége

lyek között az első a bűnök bocsánata".8 „Az eucharisztikus lakoma-közösség, mint Jézus étkezése, a kiengesztelődés helye".9 A megbocsátást tehát az Úr viszi végbe abban a hívő közösségben, amely az Eucharisztiát ünnepli.

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a zsidóságban a Húsvét megünneplésének kettős célja volt: elmélyíteni a nép Istennel való szövetségét, és megszabadítani a bűntől, ami akadályozza ezt a kapcsolatot. Ebben az összefüggésben nyilvánvaló, hogy az Eucharisztia alapítása és Krisztus húsvétjáról való megemlékezés a szentmise megünneplésében jele és megvalósítója az Istennel kötött új szövetségnek és a bűnök bocsánatának. Azt kell tehát mondanunk, hogy „a szövetség vére egyszerre két hatást hoz létre: az első az Egyház épülése, mint pozitív hatás azáltal, hogy az Eucharisztia erősíti Isten és az emberek közötti életközösséget (Jézusban), és tökéletesíti az emberek közötti kapcsolatot is (szintén Jézusban), a második negatív jellegű hatás a bűnök engesztelése a bűnök bocsánatára. Nem egymást követő kétféle hatás ez, hanem egyetlen valóság két arculata."10

Az Eucharisztia bűntől szabadító hatására utalnak már az evangéliumok is. Joggal felvetődik bennünk a kérdés, hogy Jézus beszélt-e az Eucharisztia vételét megelőző bűnbánat, ill. megtisztulás fontosságáról? A lábmosás ugyan nem közvetlenül az utolsó vacsora előtt történik, de mindenképpen figyelmeztetés, hogy nem lehetünk közösségben Jézussal, ha nem vagyunk tiszták (Jn 13,8). A megtisztulás szükségességét Jézus Péternek mondott szavaiból is kielemezhetjük: „Ha meg nem moslak, nem vagy közösségben velem" (Jn 13,8). A „megmosás", vagyis a megtisztulás előfeltétele ez Eucharisztia vételének. A „ha meg nem moslak" kifejezés arra is utalhat, hogy nem akármilyen tisztulásról van szó; nem olyanról, amit például Péter mosakodással megszerezhetne. Ezt a tisztulást csak a Megváltó Jézus tudja megadni neki. Lukács evangélistánál Júdás árulásának kijelentése csak az utolsó vacsora után, az Eucharisztia alapítását követően történik meg. A tanítványok vitatkozni kezdenek, hogy ki lehet az áruló. Márknál (14,19) az apostolok Jézusnak teszik fel a kérdést, Lukácsnál viszont már csak egymás között vitatják meg a problémát. Az egzegéták szerint ennek oka az, hogy Lukács „nemcsak az utolsó vacsorán jelenlevő tizenkettőre gondol, hanem azokra is, akik az eucharisztikus ünneplésen részt vesznek. Mindenkinek meg kell vizsgálnia önmagát, hogy hűsé- ges-e az Úrhoz, és mindenkinek tudatosítania kell, hogy az Eucharisztián való részvétel különleges felelőséggel jár együtt".11 Ugo Vanni szerint a Jelenések könyvének felszólítása: „Maradjanak kívül az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot" (22,15) - egy liturgikus formula, amellyel az első évszázadokban felszólították a bűnbánók rendjében vezeklő bűnösöket, hogy hagyják el a közösséget az Eucharisztia ünneplése előtt.

Szent Pál apostol már egyértelműbben figyelmeztet az Eucharisztia méltó vételére, illetve a méltó vételhez szükséges előfeltételekre: „Aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki méltatlanul eszik és iszik anélkül hogy megkülönböztetné az Úr testét, tulajdon ítéletét eszi és issza" (lKor 11,27-29).

8 GN1LKA, ]., Das Mattheusevangelium, 2. Teil, Herder 1988,402.

9 A dogmatika kézikönyve, i. m., 294.

10 TILLARD, J., LEucaristia pasqua della Chiesa, Ed. Paoline Roma 1965, 182.

11 KOCSIS I., Lukács evangéliuma, Budapest 1995, 465.------= 13 =-------