Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 3-4. szám - Budaházy Gábor: A keresztény bölcselet kezdeteinek filozófia háttere: a középplatonizmus
testesülés felé57. Az elmélet igazolására Plutarkhosz Empedoklész tekintélyére hivatkozhatott58. Az elmélet azonban Plutarkhosznál nem teljesen egységes: a statikus elgondolás elemei is megjelennek, Xenokratészhoz hasonlóan például gonosz daimónokat is felismerni vél. Ezeket - úgy látszik - úgy fogta fel, mint az univerzum állandó elemeit, másrészt pedig a testi formában elkövetett vétkeikért büntetést elszenvedő lelkeket. A szorosan vett gonosz daimónok, melyek Istennel szemben álló bosszúálló hatalmak lennének, nem igazán platonikus koncepció, hanem - amennyiben előfordulnak - ezt inkább a közfelfogás számára tett engedmény vagy a perzsa dualizmus hatásának kell tekinteni. „Bosszúálló" daimónokat lehet ugyan találni59, de ők Istennek alá vannak vetve, tevékenységük pedig végső soron áldásos. A daimónok mellett említés történik héroszokról és angyalokról60. A héroszok a daimónoknál tiszteletre méltóbbak, ámbár különbségük a középplatonizmusban nem egészen tisztázott61. Egyfajta felosztási alap az lehetne, hogy a héroszok régebben testbe került lelkek voltak, ám ez az elmélet előfeltételezné a testbe nem került lelkek osztályának statikus elképzelését. De bármi legyen is a különbség részleteiben a platonisták közös meggyőződése, hogy isten és az ember között köztes seregeknek kell lenniük, hogy isten be ne szennyeződjék, és ne háboríthassák az anyag túlságos közelsége révén. A vizsgált időszakban a platóni ideatan számos átalakuláson ment át, és a tisztánlátást zavarja az a körülmény is, hogy nehéz megállapítani, az ideatannak vajon melyik állomása nyúlik vissza magának Platónnak az elképzelésére. Azonban valószínű, hogy élete vége felé az ideák már Platón számára is amolyan számszerű létezők voltak, ámbár kifejezetten különbözve a matematikai számoktól azáltal, hogy maguk nemében egyedülállóak voltak. Sem Szpeuszipposz, sem Xenokratész nem kedvelte a különbség- tételt az ideák és a „matematikai elemek" között, és mindegyik más-más módon kényszerült idáig: Szpeuszipposz azzal, hogy visszautasította az „ideaszámokat"62, Xenokratész pedig azzal, hogy kijelentette: az ideák számok, de nem „matematikai elemek"63. Az a végleges platonikus tan, amit a „mik is az ideák" kérdésben a Didaszkalikosz 9. fejezetében olvashatunk, sokat köszönhet különben Xenokratésznek. Midőn az ideatan újra felszínre bukkan Aszkaloni Antiókhosznál, nagy jelentőségűnek látszik, ámbár az ő elméjében az ideák a sztoikus koivoű éwovai-al asszimilálódnak, ami megfosztja őket transzcendentális aspektusuktól. Később azonban az ideák mint isten értelmében lévő gondolatok jelennek meg. Azzal, hogy a platóni démiurgoszt és a sztoikus logoszt egybeolvasztották64, az ideáknak Isten értelmébe való helyezése többé-kevésbé elkerülhe57 Def. Or. 415b. 58 De Is. et Os. 361c. 59 Érdekes módon még a monoteista Philónnál is, lásd: de Gig. 6-9; Somn. 1,134-135. 60 Utóbbiak léte feltételezhetően nem hellenista elgondolás, de üdvözölték őket a neophüthagoreus és platonikus kozmoszban. 61 A sztoikus Poszeidóniosz írt különben egy művet kifejezetten ebben a témában, ám ez nem maradt ránk. 62 Bár ő láthatóan feltételezett más valóságrétegeket. 53 Fr. 34. 64 Sőt, esetleg némi arisztotelészi hatással is számolhatunk. ■■■' —^ 10 ==■—
