Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)

2001 / 3-4. szám - Budaházy Gábor: A keresztény bölcselet kezdeteinek filozófia háttere: a középplatonizmus

Türoszi Maximosz sem annyira filozófus, mint inkább szónok volt, és ez azért érdekes számunkra, mert jól megmutatkozik, hogy milyen bölcseleti elemek szűrődtek át időközben a hétköznapi felfogásba. Fennmaradt egy szónoklata Isten Platón szerint címmel, amiben azonban meglepő módon mind terminológiai, mind doktrinális tekintetben inkább Arisztotelészre ismerünk rá.

A második század végén létező különféle platonikus - vagy helyesebben szólva pla- tonikusnak nevezett - iskolák áttekintésekor tehát a következő irányzatok létét figyelhetjük tehát meg:

1. Az Arisztotelész és az Oakadémia által képviselt irányzat, melyet később Alexandriai Eudórosz tartott fenn. Kiemelte a két ellentétes alapelv, és a lét hármas felosztásának (ideák - lélek - fizikai dolgok) tanait. A dualizmust a legfőbb Egy kihangsúlyozásával próbálták elkerülni, mely alatt egy másodlagos Egy-et feltételeztek.

2. Az Antiókhosz-féle szinkretista rendszer, amely Arisztotelésztől és a sztóából származó nézetekkel elegyítette a dialógusokból kifejtett platóni tanítást (utóbbinak egyébként elég kevés köze volt az 1. pont alatt ismertetett rendszerhez).

3. Az Alkinoosz és Apuleius által képviselt szinkretista tan, amely a dialógusokon alapult, és átvett elemeket az exoterikus Arisztotelésztől, elsősorban is annak logikájából.

4. A kizárólag a dialógusokra hagyatkozó, szinkretizmustól mentes rendszer, amit Attikosz, és bizonyos értelemben Plutarkhosz neve fémjelez. A szinkretizmusmentesség ez esetben valójában csupán annyit jelent, hogy szerzőink nem kívántak Arisztotelésszel vagy a sztoával közösködni, nem pedig hogy ettől ténylegesen tartózkodtak is.

Amint láttuk tehát, a középplatonizmus legjellemzőbb sajátossága az eklekticizmus. A Jusztinosz idejében élő platonikusok továbbá már nem rendelkeztek a platóni életmű átfogó ismeretével sem, pusztán a népszerűbb dialógusokat, illetve ezeknek is népszerűbb passzusait ismerték, utóbbiakat is általában sokadkézből - ez pedig nem nyújtotta számukra egy olyan koherens doktrína, norma vagy „kánon" alakját, amely önmagában elégséges iránymutatásul szolgálhatott volna36. Ezért aztán más iskolák hagyatékait is magukénak érezték. A logikát például a peripatetikusoktól vették át, tekintve, hogy ez alaposabban ki volt dolgozva, mint bárhol a dialógusok során. Az élénk vallásos érdeklődés és az isteni transzcendenciához való ragaszkodás aztán a neopüthagoreusok- tól eredt, együtt a köztes létszintek elméletével. így tehát a középplatonizmus nem egy egységes tanrendszer, hanem egy különféle irányzatokat magában foglaló amalgám, melyek közül azonban még így is az „orthodox" platóni elemek voltak a meghatározóak, bár a legtöbb területen nincsen meghatározott mércéje ennek az orthodoxiának37. Amit látunk, a választható elképzelések skálája igen szélesnek bizonyult, de a filozófus ezenközben még mindig a tradíciót követők táborába tartozott. A tanok sokféleségének

36 Egy ilyesfajta kánon kialakítása a dialógusok alapján már csak azért sem volt lehetséges, mert Platón eleve nem ilyen ezoterikus, kimerítő szándékkal írta meg őket, hiszen az igazi „misztériumokat" szóban közölte a beavatottakkal - ahogyan erre a párbeszédek néhány helye utal is, lásd: Protagorasz 342a-e.

37 Különösen igaznak tartom ezt a megjegyzést az etika vonatkozásában.

6