Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Vanyó László: Üdvtörténet, egyháztörténet, politikai teológia
dotosz általánosít, a görög-perzsa háborúban Európa és Ázsia harcát ábrázolja, mint az Illiasz, míg mások szerint ez is csak feltevés vele kapcsolatban, igazában etnográfi- ai és kultúrtörténeti anyagot foglalt írásba geográfiai keretek között. Az előbbivel szemben Thuküdidész az, aki valós ״történelmet" ír. Valójában Hérodotosz kutatta a történelmet, Thuküdidész ״írta" a történelmet, de abban az értelemben, hogy ő az el- ső európai, aki nem csupán szenvedő alanyként írta a történelmet, hanem az oksági összefüggéseket is kutatta benne. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a vallási ténye- zőktől eltekintett volna. Az oraculumoknak nála is megvan a jelentőségük, mint Hé- rodotosznál az ״isten irigységének", amely gondolatot csak Platón kezdte kiirtani a görög gondolkodásból. Az oraculumok behozása a történelembe a fatum területévé avatták a történelmet. így azonban az isteni és az emberi megütközésének csatatere is lett, ahol jóslat és ellenjóslat hangzik el, egymással szembeáll a ״pathéma" és a ״ma- théma", mert senki sem kíván hitelt adni a figyelmeztetéseknek, a meggyőzésnek a hatalmas tudatlanok és tehetetlen tudók között kell feladatát teljesítenie. Hérodotosz történelmének értelmét azonban éppen az oraculomok adják. A világtörténelem és egyháztörténet, az üdvtörténet és egyháztörténet összefonó- dott, az egyháztörténet azonban sokkal messzebbi múltba nyúlt vissza, mint akár a görög, akár a római történelem. Külön vitatéma lett a filozófia. A füozófia ugyanis a görögöknél is kritikus volt a pogány politeista kultuszokkal szemben, így a kérész- ténységre készített elő. Mivel ez lett az egyetlen elfogadható kapcsolat a kereszténység és a pogányság között, ez került legelőször a történeti érdeklődés horizontjába. Az apologéták visszatekintő tükre: kétfrontos vitát folytattak a zsidókkal és görö- gökkel. Számukra historia lényege a philosophia, hogy kié az igazi bölcselet. A 2. századi apologétáknál, főként Antiochiai Theophiloszra kell gondolnunk, megtaláljuk az összehasonlító kronológiát. Ez lehetővé teszi a kereszténység és a hel- lén világ időbeli dimenziójának, múltjának áttekintését, ״ősiségének" ellenőrzését. A kereszténység részben ősibbnek tudja magát a görögöknél, mert saját előtörténetének tekinti az egyetemes emberiség egész történetét Ádámig, részben egyidejűnek tekinti magát a bibliai történelemmel Ádámtól kezdve. A teremtéssel kezdődő üdvtörténet periodizálása nem egyszerűen átvétel a zsidó- ságtól. Ennek a periodizálásának a gyökerei a zsidóságon túl érnek, belenyúlnak a perzsa vallásba és kultúrába. A periodizálás a keresztények számára fontos, Ádámtól Ábrahámig, Ábrahámtól Mózesig, Mózestől Dávidig, stb. Időnként jelentősek lesznek olyan nevek, mint Jézus, Nave fia. Fontos lehet bizonyos körökben a zsidó kronoló- gia, amely a világ teremtésétől kezdve számlálta az éveket. 3. Ml A TÖRTÉNETÍRÁS? A történetírás az ókorban nem annyira tudomány, mint inkább ״művészet", ״tekhné", amely szorosabb, szűkebb határai által különbözik a költészettől, amelynek képalkotó fantáziájára mindenkor szüksége van12. A ״monda" és a ״történet" határ- vonala elmosódott. A hellenista történetírás érdeme, hogy tudatosította a ״szünkhro12 E. SCHWARTZ, Über das Verháltnis der Hellenen zűr Geschichte, Ges. Schrf. I, 48. old. 63
