Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Rózsa Huba: Az Emberfia-hagyomány az Ószövetségben és az apokaliptikus irodalomban
kintélyes biblikus kutatók által képviselt tézis is, hogy az Emberfia Jézus szóhaszná- latéban egy feltűnő, de egyben burkolt beszédmód, amellyel küldetéstudatát akarta ki- fejezni, és magát ״Messiás designatus"-ként jelölte meg (így különböző módon H. Bietenhard, R. Leivestad, V. Hampel, M. Hengel74). Ezt a módot ״qualifikáltan mégha- tározatlan használataként is jellemezhetjük (A. Polag75). A második alapmodell is abból indul ki, hogy az ״Emberfia" kijelentés Jézustól ered, aki ezt a megnevezést egy meghatározatlan tituláris értelemben használta, de nem magára, hanem egy tőle különböző, az apokaliptikus hagyományból ismert égi alak- ra utalt. A kutatók megalapozásul a Lk 12,8 köv.-ből indulnak ki (״Mondom nektek: Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angya- lai előtt.... Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlélek ellen károm- kodik, nem nyer bocsánatot"), amelyben Jézus úgy beszél az Emberfiáról, mintha az egy kívülálló, tőle független harmadik személy lenne (így korábban E Hahn, újabban J. Gnilka, függetlenül attól, hogy az ״Emberfia" az isteni ítéletnél szerepet játszik, A. Vögtle szerint viszont bíró76). Ez a megoldás tehát arra az apokaliptikus hagyomány- ra utal, amelyben az Emberfiának valamilyen szerepe van vagy legalábbis megjelenik végidőbeli eseményeknél. A második alapmodellnek olyan értelmezése is van, amely szerint a Jézustól különböző ״Emberfia" csupán szimbolikus, mégpedig az Isten or- szágával párhuzamos valóság (C. Coipe, A. J. B. Higgins77), vagy pedig Jézus az isten uralom földi képviselője, míg az ״Emberfia" a végidőbeli választottak közösségének az égi képviselője (H. Merklein78). Az elmondottakkal ellentétben viszont az evangéliu- mokban a földi, szenvedő és feltámadt Emberfiáról szóló kijelentések Jézusra vonat- koztatottak. A második alapmodell képviselői szerint Jézus azonosítása az égi ״Em- berfiával" csak a feltámadás után történt, azaz a feltámadás volt a feltétele az Ember- fia szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról szóló igék megformálásának. A harmadik alapmodell szerint csak a feltámadás után alkalmazták Jézusra az ״Emberfia" megnevezést (így legutóbb A. Vögtle), amelyre az apokaliptikus ״Ember- fia" eszméje volt a mértékadó. Az apokaliptikus ״Emberfia" hagyomány irodalmi megformálásából a Dán 7,13 köv.-t és az etióp Hénok könyvének képes beszédeit ve74 BIETENHARD, H., ״Dcr Menschensohn", - ό υιός του άυθρώπου. Sprachliche und religionsge- schichtliche Untersudnmgen zu cinem Begriff dér synoptischen Evangelien I.: ANRW II. 25/1, Bér- lin 1982, 265-350 old.; LEIVESTAD, R., Jesus - Messiás - Menschensohn. Die jüdische Heilandser- wartungen zűr Zeit dér ersten römischen Kaiser und die Frage nacli dán messianischem Selbstbc- wusstsein Jcsu: ANRW II. 25/1, Berlin 1982, 220-264 old..; HAHN, E, Art. ״Menschensohn", EWNT III., 927-937 old.; HAMPEL, V, Menschensohn und historischer Jesus. Ein Rátsclwort als Schlüssel zum messianischen Selbstverstandnis Jesu, Neukirchen-Vluyn 1990; HENGEL, M., Jesus, der Messiás Israels. Zum Streit um das ״messianische Selbstbewusstsein Jesu": Messiah and Christos. Studies in the Jewish Origins of Christianity, J. Gruenwald szerk., Tübingen 1992, 155-176 old. 75 POLAG, A., Die Christologic der Logienquelle, (WMANT 45), Neukirchen-Vluyn 1977, 102-117 old. 7׳י HAHN, E, Christologische Hoheitstitcl, Gottingen 1962; GNILKA, J., Jesus von Nazaret ,(HT11K Suppl. 3), Freiburg i.Br. 1990, 251-267 old.; VÓGTLE, A., Die ״Gretchenfrage" des Menschensohn- problems. Bilanz und Pcrspektive, (QD 152) Freiburg i.Bg 1994 77 COLPE, C, Art. 6״ υιός του άυθρώπου" ThWNT VIII. 403-481 old.; Neue Untersuchungen zum Menschensolm-Problem, ThRev 77 (1981) 353-372 old.; HIGGINS, A. J. B., The Son of Man in the Teaching of Jesus, Cambridge 1980 78 MERKLEIN, H., Die Auferweckung Jesu und die Anfange der Christologic, ZNW 72 (1981) 1-26 old. átdolgozva: Studien zu Jesus und Paulus, (WUNT 43), Tübingen 1987, 221-246 old. 58
