Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Rózsa Huba: Az Emberfia-hagyomány az Ószövetségben és az apokaliptikus irodalomban
szik számításba, vitatott azonban, hogy közülük csak a Dán 7,13 köv. (H. Perrin79), vagy az etióp Hénok könyvének képes beszédei is (E Vielhauer, A. Vögtle stb.80) szere- pet játszottak az Emberfia eszme Jézusra alkalmazásában. A. Vögtle úgy véli, hogy a képes beszédeknek ugyan nem találhatók tanúi a kereszténység előtti időből, mégis ez a hagyomány már ismert volt az őskereszténység számára. A kutatók elfogadják, hogy az alkalmazás Jézus feltámadása után történt, de az egyik vélemény szerűit a Názáreti Jézus felmagasztalásnak eszméje nyújtott alapot az Emberfia ég felhőin va- ló eljövetelének várására (H. Perrin), míg a másik szerint a parúzia volt az indíték ar- ra, hogy az Emberfia eszmét Jézusra alkalmazzák, mint azt a maranatha kérés is (1 Kor 16,22; Jel 22,20b) tanúsítja (A. Vögtle). Az Emberfia megnevezés titulárís használatának kérdése Az újszövetségi ό υιός τοϋ ανθρώπου (ho hüiosz tou anthropou) titulárís használa- tának kérdése összefügg azzal, hogy a megnevezés eredetét miként ítéljük meg. Amennyiben az Emberfia megnevezés eredetének csupán a korabeli szóhasználatot te- kin tjük és az egyedet, az egyedi embert jelöli, akkor csak az ״én" körülírására szolgál, s nincs titulárís használata. Ha azonban a megnevezés eredetét a hagyomány, s itt a korazsidóság apokaliptikus Emberfia hagyományára gondolunk, egy meghatározott bíró ill. üdvösségközvetítő alakjával hozzuk vonatkozásba, akkor titulárís értelme van. Ugyanezt kell mondanunk akkor is, ha az Emberfia megnevezéssel Jézus önma- gát, küldetéstudatát akarta kifejezésre juttatni. Az utóbbi esetben természetesen felme- rül a kérdés, hogy mikor és hol kezdődött a megnevezés használata és arra is választ kell adni, hogy Jézustól vagy az ősegyháztól ered-e használata. Az Emberfia és szenvedő Szolga ill. szenvedése váltságdíj jellegének összefüggése A kérdés különösen a Mk 10,(42-)45 párh. összefüggésében merül fel, amelyben a szenvedés egyúttal váltságdíj is: ״Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és váltságul adja életét sokakért". A kutatók egy jelentős cső- portja szerint a kapcsolat magyarázatára a Lk 22,(24-)27-ből kell kiindulni (״Ki na- gyobb: aki asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Ugye az asztalnál? Én mégis úgy vagyok közietek, mint a szolga"), amely a Mk 10(42-)45-el szemben az ősibb hagyomány, és nincs benne sem az Emberfia sem pedig a váltságdíj. Ezért a Mk 10,45-ben mindkét ele- met másodlagosnak kell tekinteni, és a feltámadás utáni keresztény közösség hagyó- mányához tartozik. A behelyettesítő szenvedés (engesztelés) közvetlenül nem Deutero- Izajás szenvedő Szolgájával (íz 53,10) függ össze, annál is inkább, mert az Emberfia szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról szóló evangéliumi kijelentésekben hiányzik az engesztelés, noha a szenvedés isteni szükségszerűsége hangsúlyosan kiemelt ben- nük. A Mk 10,45-ben az engesztelés az utolsó vacsora hagyományából átvett motí- vum (F. Hahn)81. 79 PERRIN, N., The Son of Man in the Synoptic Tradition ; A Modern Pilgrimage in New Testament Christology, Philadephia 1974; Was lehrte Jesus wirklich?, Gottingen 1972; 80 VIELHAUER, P, Gottesreich und Menschensohn in dér Verkündigung Jesu, 1957; Jesus und der Menschensohn. Zűr Diskussion mit Η. E. Tödt und E. Schweizer, ZThK 60 (1963) 133-177 old.; 8י HAHN, F., Christologische Hoheitstitel, 5. kiadásában található függelék 459-460 old.---------59 ----
