Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Rózsa Huba: Az Emberfia-hagyomány az Ószövetségben és az apokaliptikus irodalomban
״Férfi" leírásából hiányoznak a teofánikus vonások és inkább egy bíráskodás jeleneté- ben történik: ״Ő azonban, az én Fiam, a népeket, akik eljöttek, és akik a viharhoz ha- sonlítnak, bűneik miatt rendreutasítja, eléjük tárja gonosz cselekedeteiket, és a gyöt- relmeket, amelyekkel gyötörtetni fognak; ezek a lángokhoz hasonlítanak. Megsemmí- siti őket a Törvény által, amely tűzhöz hasonlít" (4. Ezd 13,37-38). A látomásban ép- pen fordítva áll a helyzet. Az ellenségeit megsemmisítő ״Ember" teofánikus jelenség, akinek tekintete és fegyvere a szájából kibocsátott tűzhullámok és lángoló lehelet, a népek harcra felkészült rohamozó tömegét lángba borítja, hogy hamuvá és füstgo- mollyá pusztítsa el őket (4. Ezd 13,10-11)59. Összefoglalva elmondható, hogy a 4. Ezdrás könyvében az Emberfia-hagyomány ismét módosul. A 4. Ezdrás könyvében az Emberfia alakja világosan a Dán 7,13-ra tá- maszkodik és az etióp Hénok könyve képes beszédei hagyományának továbbvezetése, de azok elemeinek felhasználásában tartózkodó. A tengerből emelkedik ki, de az ég fel- hőin repül, így égi alaknak tekinthető. Préexistens vonásokkal rendelkezik (bár ez köz- vétlenül nincs kidolgozva úgy, mint az etióp Hénok könyvében, és csak az idők végé- ig való rejtett megőrzést állítja), individuum, akinek megjelenésével a régi világidő be- fejeződik és az új kezdődik. Isten általa akarja a teremtést megváltani. Isten képviselő- jeként ő a végidőbeli ítélet és a végérvényes üdvösség beteljesítője. Dániel és az etióp Hénok könyvéhez viszonyítva az Emberfia valóságát új nevekkel jelzi, a látomásban ״Ember" (4. Ezd 13,3b.5.12), míg látomást értelmező és azt követő részben ״Férfi" (4. Ezd 13,25.32.51) és ״Fiam" (4. Ezd 13,32.37.52). A Dániel és az etióp Hénok köny- véhez hasonlítva alakja távolabb áll Istentől, aki elé nem vezettetik, míg Isten egyedül- álló valósága hangsúlyozottabb a végidő eseményeiben. Az Emberfia üdvösségközve- títő szerepe neki alárendelt. Ugyanakkor alakjára fokozottabban átvittek olyan voná- sokat, amelyek a Messiás alakjához ill. szerepköréhez tartoznak, s ezzel közelebb ke- rül a földi-nemzeti valósághoz. Az Emberfia-hagyomány összefüggése a Dániel, az etióp Hénok és a 4. Ezdrás könyvében A Dániel, az etióp Hénok és a 4. Ezdrás könyve a Kr. e. 2. századtól egészen a Kr. u. 1. század végéig az Emberfia-hagyomány létéről és útjáról tanúskodnak, amelyet bizonyos elemeiben azonosság, ugyanakkor folyamatos bővítés és gazdagodás, s en- nek következtében eltérés is jellemzi. Az Emberfia esetében a Dániel könyvében még csak hasonlatról beszélhetünk. Szemben a négy vadállattal, amelyek az istenellenes nagybirodalmakat és azok ke- gyetlen uralmát jelenítik meg, az örök eszkatologikus világuralmat és annak ember- hez méltó valóságát az ״emberfiához hasonló" alakja jelképezi. Az az emberfiához ha- sonló, aki átveszi az örök uralmat kollektív jelentésű, amennyiben az apokaliptikus Iá- tomás értelmezése szerint akár a ״Fölséges szentjeivel" (égi seregek), akár ״Fölséges szentjeinek népével" (az üldözésekben hűséges Izrael) azonos. Az emberfiához hason- lónak végidőbeli uralom megjelenésénél nincs bírói és üdvösségközvetítő szerepe, és a ןב םדא kifejezés használata (Dán 7,13) sem tituláris természetű. 59 A látomás értelmező szakaszának (4 Ezd 13,25-50) részletesebb elemzését lásd MÜLLER, K., Mmschensohn und Messiás, BZ 16 (1972) 183-185 old.: Studien, 300-304 old. 54
