Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 3-4. szám - Puskás László: Gondolatok az orosz ortodox egyház 20. századi történetéről
még várat magára. Ez az Egyház történelmileg olyan szoros kapcsolatban, szinte egy- ségben volt a mindenkori őt támogató vagy üldöző hatalommal, ami jobb esetben a befelé fordulást tette egyedül elfogadottá és hagyományossá számára, hogy csak az oroszországi új hatalmi és társadalmi rend remélt kikristályosodása és a világra való- di, őszinte társként való megnyílása nyomán feltételezhető, hogy az Orosz Ortodoxia is ösztönözve érzi magát az igazi megnyílásra a kereszténység egészére. Itt az igazi belső ortodox lelki egység helyreállítására is gondolunk (ami a jelenlegi sajnálatos bel- ső szakadások orvoslásához is elvezethet), a mindenféle szélsőségektől is megtisztító, bűnbánó elmélyülés lehetőségére a minden valódi Egyháztól az Úr által elvártak szel- lemében, és nem utolsó sorban a külvilággal való kapcsolatokat és a keresztény egy- ségre irányuló tiszta szándékú dialógus alakulását is ideértjük, amit csak a mégoly pozícionált hierarchák történelmi tévedései és bűnei bevallásán alapuló és így azokat meghaladó kölcsönös szeretet és tisztelet tehet valóban működőképessé53. Egészében az Orosz Ortodox Egyházra vonatkozó megnyilatkozásokban a válasz- nak mégis úgy kell hangzania, hogy az helytállt, és életereje, tanúságtétele történél- mileg, ekkleziológiailag, morálisan és teológiai alapjában véve példaként jelenik meg. Azonban mind ismertebbek azok a történelmi tények, amelyek esetenként megengedik azt a feltételezést is, hogy az előbb is említett határvonalat az elfogadható kompro- misszum és az árulás között a vezetők olykor kevéssé tartották szem előtt (eleinte a félelem hatására, esetleg az egész közösség, de egy-egy vezető mindenáron való sze- mélyes túlélésének szellemében is), és az időszakonként szinte elenyészett. És ha ez va- lóban megtörtént, akkor arra megérett utódoknak lenne kötelessége ennek a rejtege- tett, és emiatt magától be nem gyógyuló fekélynek az orvoslása. Mindazok pedig, akik képeseknek érzik magukat a probléma felismerésére, mindent meg kell tegyenek a feltárására is, és ez elsősorban az Ortodox Egyház saját gyermekeire vonatkozik. Az utolsó vacsora asztalánál Mesterük hívására összegyűltek az apostolok. Ott volt mind a tizenkettő. Részesültek Krisztus testében és vérében. De egyikükbe a borba mártott kenyérdarab vétele után ״nyomban belészállt a sátán." (Jn 13,21-27) Az egyháztörténet tárgyához hozzátartozik bizonyos értelemben az összes apostol- utód, az Egyház vezetői története is. Nem kis részben az ismertetett mű is tartalmaz- za azt, mint láttuk (és ez a megállapítás különösen áll a 20. századot tárgyaló részé- re) - az orosz apostolutódok történetével ismerkedünk benne. Azonban, úgy tűnik, az Orosz Ortodox Egyház történetének írása még nem jutott el az utolsó vacsora termé- be, a teljes ״igazság pillanatához, hiszen a tárgyalt mű leírásában az orosz apostolutó- dók, az Orosz Ortodox Egyház 20. sz.-i vezetői csaknem egyformán kifogástalanul és mindis a jó oldalon állnak. Talán jó lenne, ha Teológus Szent János, ahogy az őt kü- lönösen nagyrabecsülő ortodoxok nevezik az evangélistát, közbenjárna azért, hogy a fenti történet leírásában is megmutatkozó szókimondása az orosz ortodox egyháztör- ténészeket is erre bátorítaná. ״Ne váljék, Uram, ítéletemre vagy kárhozatomra a te szent titkaidban való részesü- lés, hanem testem és lelkem meggyógyulására" - mondjuk a bizánci Egyházakban az áldozás-előtti imában. Az előbbi, Jánostól vett példa igazolja, hogy az Eucharisztia megkülönbözteti a jót és a rosszat. Add meg, Urunk, hogy ortodox testvéreink velünk י·' Ahogy ezt Róma Főpásztorának jelentős megnyilatkozásaiban látjuk Egyháza történelmét illetően. 143
