Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: Nicolaus Cusanus filozófiai Isten-tanának alapkérdései
egyedül csak Isten lényegében áll fönn. A lényeget alkotó, összetevő, tulajdonsági je- gyek csak a mi tudatunk alkotásai. Ám Isten lényege az, hogy létezik, és így ő mint a lét teljessége az egysége lehet a ״lehetséges"-nek és a ״valóságos"-nak, a képességi és tényleges létnek, mert ő tényleges teljessége mindannak, ami egyáltalán létezhet. Ez már az a gondolat, amit Cusanus később a ״De possest" c. művében mint sajátos Is- ten-fogalmat dolgoz ki. A De docta ignorantia-ból előbb elemzett idézet gondolatmenete mindig újra és új- ra visszatér a Bíboros későbbi írásaiban, és kiindulópontja lesz Isten-fogalma sokolda- lúbb megvilágításának. így a már említett ״De possest" c. művében azt tanítja, hogy Istenben a tiszta lehetőség és a tiszta ténylegesség tiszta valóságban azonosak egymás- sál. Isten a potentia és az actus egysége, és e felismerésből a következő konklúzióra jut: ״Ita ut solus Deus id sit quod esse potest".12 Ám minden teremtett létezőben - vallja - különbség van a lehetséges és a valóságos lét között. A ״coincidentia oppositorum" tana tehát alkalmas Cusanus számára, hogy ezzel körülírja Isten legbensőbb lényegét. így Isten nála - akárcsak Aquinói Szent Tamásnál - ugyancsak tiszta ténylegesség (actus purus), mégpedig úgy, mint minden létező lé- tének ősforrása. A cusanusi ״coincidentia elmélet" oldaláról nézve könnyebben meg tudjuk érteni a dolgok sokféleségének problémáját. Isten az ellentétek egybeesése, az abszolút ősazo- nosság. ״Az, hogy Isten minden dolgok foglalata, abból következik, hogy Isten - tér- mészeténél fogva - színtiszta ténylegesség, és épp ez teszi őt minden létező dolog ősprincípiumává".13 Abból a megfogalmazásból, hogy Isten ״minden mindenben", következik az a gon- dolat, hogy Isten azon - egységben megvalósult - összefogása mindennek, ami a te- remtmények sokféleségében kibontakozik. Az isteni lényeg kibontakozása magába foglalja ugyanakkor Isten viszonyát a világhoz, és ezt a viszonyulást úgy kell elgon- dőlni, mint valamely idea oksági kapcsolatát azon dolgokhoz, amelyek az idea mintá- jára jöttek létre. S amint az ellentétes lehetőségek egybeesésének ideája egyben azok- nak megvalósulása is, ugyanúgy Isten is az ellentétes meghatározottságok egybevá- gósága, ami a teremtett létben már eleve megvan, de nem úgy, mint valamely idea konkrét léte, hanem úgy, mint maga az abszolút valóság".14 Isten abszolút ősazonosságából következik (a coincidentia-elmélet szellemében), hogy Istenben virtuálisan úgy, mint lehetőség a cusanusi ״complicatio" (összefogott- ság) értelmében minden egybe van fogva, ami térben és időben kifejlődik és így ״expli- catio" (kibomlás) állapotába jut: ״Deus est omnia complicans, in hoc quod omnia in eo; est omnia explicans, in hoc quia ipse in omnibus".15 Ám e cusanusi felismerés ko- rántsem jelent panteizmust. Cusanus egyértelműen vallja, hogy egyedül Isten minden létező dolog végső oka. Isten ״minden-okságát" a Bíboros analóg és nem empirikus összefüggésben értelmezi anélkül, hogy ennek bármilyen monisztikus, panteista tar- talma lenne. ״Ha figyelmedet Isten felé fordítod, amint ő a teremtett dolgok felé irán ,,Úgy, hogy egyedül Isten az, aki létezhet". ״De possest", in: Nikolaus von Kues, Philosophisch- Theologische Schriften, lateinisch-deutsch, hrg. Leo Gabriel, Wien, 1966. Bd. II. 274. o. 13 I.m. Vom Nichtanderen (Einführung von PWilpert) 49. o. H Uo. 50. o. 15 De doct. ign. II.c.3. —------ 93
