Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: Nicolaus Cusanus filozófiai Isten-tanának alapkérdései
mint a sokszög a körhöz. Minél jobban közelíti meg a sokszög a kör kerületét, annál több ״területen" érintkezik vele, jóllehet a végtelenben nem jut a kettő azonosságba.2 Mivel tehát megismerésünk alapjában véve csak megközelítő (vö. ״coniecturalis"), maga a végtelenség is - amire a megismerés törekszik - megragadhatatlan lesz szá- munkra. A megismerés ezen feltételei mellett a véges és végtelen nem tudnak egymás- hoz viszonyulni. Ez az, amit Cusanus ״docta ignorantia"-nak, vagyis ״tudós-tudat- lanság״-nak nevez. Csakhogy Cusanus itt nem torpan meg, és nem marad meg a ta- gadásban. Azért tudjuk, hogy nem ismerjük meg az Istent, mert szellemi lelkűnkben ott szunnyad ama háttéri ismeret, ami már ״valamit" (jóllehet nem-megfogalmazot- tan) tud Istenről, hiszen tagadni csak azt lehet, ami - legalábbis a létbe-helyezettség értelmében - már van. Cusanus szerint nem ismerjük a végtelent, csak azt tudjuk, hogy tudunk valamit róla. Értelmünk eléri ugyan a végtelent, de ugyanakkor kívüle is marad. A ״docta ignorantia" tehát Cusanusnál a gondolkodási módszer, az út, amin keresztül az értelem eljuthat Istenhez. A fogalmi megismerésről kialakított kép Cusanusnál nem annyira a nominalizmus hatását, hanem inkább a középkori, újplatonikus mozzanatokat is magában hordozó, misztikus teológia és a matematikai evidenciára való törekvés gondolatainak befolyá- sát tükrözi. Cusanusnál ugyanis a misztikus megismerés és a matematikai egy ér tel- műség a bizonyosság legmagasabb fokát nyújtja. Cusanus ismeretelmélete azon ontológiai belátáson alapul, hogy az ״egy" fogalma minden megismerésünk előtt már adva van.3 Az ״egy" mint minden tapasztalás vég- ső lehetőségi feltétele - nézete szerint - nem származhat sem a tapasztalatból, sem az elvonatkoztatásból. Az ״egy" nem más Cusanus rendszerében, mint az az őselv, ami- bői (s itt az újplatonizmus beállítottságát követi) metafizikai deductio-val levezeti a lé- tező dolgokat. Az ״egy" az az idea, amiből minden létező ״mindensége" (omnitudo realitatis) származik és amit csak az ész (intellectus) tár föl a számunkra. Az ״egy" mindent megelőző, transzcendens, onto-logikai valóság, ami minden számlálás lehe- tőségi feltétele. Szellemi lelkünk megismerő képessége (mens) az isteni szellem hason- mása. Benne valósul meg az ellentétek egysége (complicatio), amiből a sokaság kibom- lik (explicatio). A szellemi léleknek mint megismerési képességnek (mens) további két ismerő fakultása van: Az értelem (ratio) és az ész (intellectus). Az értelem az elemzés és megkülönböztetés, vagyis a diszkurzív és fogalmi gondolkodás képessége, míg az ész (intellectus) nem a különbözőség és az ellentétek felismerésének, hanem az egység megragadásának princípiuma bennünk. Az intellectus nem arra törekszik, hogy a végest, hanem arra, hogy a végtelent is- merje meg. Az ész - szemben az értelemmel - nem fogalmilag, hanem közvetlenül ra- gadja meg az ismeret tárgyát.4 Az értelem (ratio) számára a létezők tökéletessége és diszkurzív fogalmi megisme- résünk részére az ideális igazság mindig lemaradásban van, vagyis az értelem képte2 Vö. De docta ignorantia, hrg. von E. Hoffmann und R. Klibansky, Lipsiae Meiner) 1932.1.c.3. Nicolai de Cusa, Opera omnia, Bd.I. 3 Vö. Idiota de sapientia, I.c.6., hrg. von L. Baur, Lipsiae (Meiner) 1937. Nicolai de Cusa, Opera omnia, Bd.V 4 Vö. De coniecturis, II.c. 16 és 1,6. hrg. von L. Baur, Lipsiae (Meiner) 1940. Nicolai de Cusa, Opera omnia, Bd.XI. 90
