Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 3-4. szám - Boda László: Jézus Krisztus mint erkölcstanító
mindez a hősiesség fokára emelkedik. - A hitet, reményt, szeretetct különleges vissz- hanggal és visszatérően hirdeti s tesz mindháromról személyesen is tanúságot. Az Ószövetség Jahve-hitét beteljesíti azzal, hogy maga iránt is hitet követel; mert rajta kívül nincs üdvösség. A szeretet nagy parancsát az Ószövetség is megfogalmazta, de az csak általa lett átütő erejű, valódi életelv, amely a legkonkrétabb döntéseket is át- hatja. Érdemes megidézni az irgalmasság cselekedeteinek szerepét életében és tanításé- ban. A kenyérszaporítással ételt ad az éhezőknek, italt ad a szomjazóknak (még a bort is megszaporítva). A betegeket nem csupán látogatja, de gyógyítja, sőt halottakat is feltámaszt. A tudatlanokat az üdvösség tudományára tanítja. Ott van barátja, Lázár sírjánál és könnyezik. S maga is igénybe veszi e tekintetben mások segítségét (amikor például ételt, italt, szállást adnak neki). Megbocsát a házasságtörő asszonynak. Irgal- más a bűnöshöz, de a bűnt elítéli. Jézus szeretete egyetemes és ugyanakkor konkrét. Cselekedetekben nyilvánul ki inkább, mint szavakban. Amikor azonban a szeretet misztériumáról beszél, olyan elemi erejű és közvetlenségű kifejezéseket használ, ami- re a legnagyobb írók sem képesek: Te énbennem és én tebenned. Ti bennem és én tiben- netek (vö. Jn 17,21).17 6. Vallásosságában Jézus töretlenül tiszta és egységes magatartást tanúsít. A tör- vény betűjéhez mereven ragaszkodó írástudók irányában megfogalmazott ״valláskri- tikája" fejeződik ki abban is, amikor a vámos vallásosságát tartja hitelesebbnek a fari- zeusénál, imádságukat összehasonlítva (Lk, 18,9). A ״szent" fogalmát forradalmi újí- fással változtatja meg, amikor lehajol a bűnöshöz, miközben a farizeusok botránkoz- nak rajta (vö. Magdolna kenete). Az Ószövetség - meg a pogány vallások s - a szent és a profán, ill. a bűnös, a tisztátalan elkülönítését hangsúlyozták. Még Péter is ebben a felfogásban gondolkodott, amikor Jézus csodája láttán hirtelen belé nyilall, hogy Is- ten Szentje áll előtte. ״Menj el tőlem, Uram, mert bűnös ember vagyok" (Lk 5,8). - Az Atyához fordulva Jézus megszenteli az imádság minden lényeges formáját: a szóbeli, az elmélkedő és a szemlélődő imát. Zsoltárokat is énekel apostolaival. Víziójának a tá- bor hegy a tanúja (vö. Mt 17,10). Isten jelenlétének misztikái megélésében pedig sen- ki más nem hasonlítható hozzá. Ezt vallja meg elemi egyszerűséggel: ״Én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10,30). Megtanít bennünket a Miatyánkra, amely kinyilatkoztatott imádság, s amely életre váltja a Szentháromság tanát ebben a teológiai képletben: az Atyához, a Fiú által, a Szentiélekben. Ezért őt ״káromkodással" megvádolni - égbeki- áltó igazságtalanság. Valóságos embersége az imádságban való fejlődés tekintetében is igazolódik. 7. Vannak azonban erkölcsi tanításának kényes mondatai is: olyan utalások, me- lyeket kárörvendő figyelemmel kísérnek és állandóan emlegetnek az Evangélium ellen- ségei. A ״Boldogok, akik szegények a lélekben" (régebben ״lelki szegényeknek" fordí- tották ezt). A kifejezés az anyagiak hajszolását elutasító igénytelenség lelkületére utal, s ezzel azokra az egyszerű emberekre, akik a birtoklás vágyától mentesen, igénytele- nül élnek és mégis boldogok. A szerzetesi közösségekre is gondolhatunk, vagy azok- ra, akik nagy írók által is ezt a minősítést kapják, miközben annyi híres és dúsgazdag ember él boldogtalanul vagy legfeljebb a telt csűrére gondoló evangéliumi gazdag gya- nús elégedettségében. Hogy a ״lélekben szegény" kifejezés mennyire nem a nyomott agyú együgyűekre vonatkozik, azt Szent Ágoston példája is igazolhatja, aki zseniális BODA, L.: Evangelizáció és Krisztus képmásának kialakítása (in. Teol. évkönyv, 1982, 18'2.). = 86 17
