Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 1-2. szám - Vanyó László: A Szent Lélek mint személy és adomány
megkönnyíti a vallásközi párbeszédet, nemcsak a keresztény, de a természeti vallások között is, hiszen a ״Lélek" (Spirit) kulcsfogalom nemcsak a keresztény, de az animista vallásokban is. Az animista vallásoknak sokkal nehezebb valamit kezdeniük a megtes- tesült Isten Ige (Jézus Krisztus) személyével, annál könnyebb magukévá tenni a Szent Lélek fogalmát. Ezek konvergencia-törekvések bizonyos teológiai ״globalizáció" jelei- ként világviszonylatban jelentkeznek. Ezek azonban többnyire nem nem lépik túl a szinkretizmus határát, mert a Lélekre hivatkozva az autentikus keresztény teológia történeti talajból származó adatait és adalékait mellőzni próbálják, nehogy ״idegen" mércékhez kelljen alkalmazkodni. Körvonalazódtak ״alternatív teológiák", amelyekben pl. a megváltás, az üdvösség fontos, de Jézus Krisztus személyének eliminálása árán. Ezek az alternatív teológiák: szoteriológia Szótér, pneumatológia Szent Lélek nélkül. Mi több, ez az ״internacioná- lis" pneumatológia marginálisra szorítja a krisztológiát és szentháromságtant. Ebben a távlatban a Lélek a legnagyobb közös nevező a természetes és kinyilatkoztatott val- lások között, miközben a Szent Lélek megígérése és megadása az újszövetségi üdvtör- ténet legsajátosabb mozzanata A felületi konvergencia itt a mélyen rejlő divergenciá- kát sejtteti, amelyek előbb-utóbb, ha a tisztázás elmarad, súlyos következményekkel járnak majd. Kiváló és igen felkészült szerzőket is megejtett a gondolat, hogy míg a Fiú a múlt eseménye, földi életének mozzanatai ״mitikusak", amivel szemben a Lélek feloldja a Fiú létezésével kapcsolatos elméleti és történeti nehézségeket, mert a Szent Lélekkel kapcsolatban nem kell olyan idejétmúlt fogalmakkal élni, mint ״alászállt a menny- bői", ״felment a mennybe", mindezektől megszabadulunk, ha a Szent Lelket vesszük par excellence Istennek.1 A kérdésünk azonban az, hogy ez a ״Spirit"-fogalom nem éppen azért mitikus-e, mert állítólag mind a nem keresztény, mind a keresztény vallásokban megtalálható? így ugyanis közös nevezőre kerülnek a kinyilatkoztatott és a természeti vallások. A ״legnagyobb közös nevező" azonban nem az ״egység köteléke", hanem az individua- lizmust, a szétforgácsolódást szolgálja. Sokszor idézett hely: ״Az Úr pedig Lélek; ahol pedig az Úr Lelke, ott a szabadság" (2Kor 3,17), miközben feledésbe merül az a tény, hogy ez a Lélek az Isten iránti enge- delmesség Lelke is, lévén maga is ״küldött", aki nem magáról beszél és tanít. Ha a Szent Lélek műve, hogy ״megtanít minden igazságra", ״elvezet minden igazságra" (Jn 14,26: 16,13), akkor nem tapasztalatra tanít, hanem ״igazságra" (alétheia), amelyet el kell fogadni, mert ez nem elvont spekuláció végeredménye, hanem az Isten által megítélt igazság. Az a ״másik Paraklétosz", a Szent Lélek, Jézus ״helytartója", aki ״nem a magáéból veszi azt, amit mond" (Jn 14,16;15,26;16,7). Éppen azért, mert Jé- zus ״helytartója", tevékenységének nem lehet célja az, hogy Jézus helyére lépjen, el- lenkezőleg, mellette tanúskodik, Őt állítja működésének előterébe. A Lélek közösségi, liturgikus megtapasztalása szempontjából igen fontos a Jelenések Könyve, amelynek 1 Ez LAMPE, G. W. H. könyvének tézise, God as Spirit, Oxford, 1977. Miközben a szerző elhatárolja magát a karizmatikus áramlatok tévedéseitől, a Szent Lelket veszi fel annak az isteni valóságnak, aki az Istenről való beszédet ma egyáltalán lehetővé teszi, és mellőzhetővé a mitikusnak minősített fo- galmakat, mint az ״Atya", ״szülött", stb. 61
