Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 1-2. szám - Somorjai Ádám: Fordul a szél?
don megéljék a házasság új teológiáját, a házastársi szeretet hangsúlyozását és annak szexuális kifejeződését, amint azt a II. Vatikáni zsinaton hirdették? Sok teológus igenlő választ adott erre, másokat bátorítottak az újságokon kérész- tül kiszivárgott hírek, hogy a XXIII. János pápa által felállított bizottság többségi vé- leménye a változtatás mellett foglal állást. Mindezen reményeket semmivé tette az enciklika július 29-i közzététele. A nyuga- ti világot mennydörgés rázta meg. Pár napon belül Charles Curran amerikai moralis- ta többszáz aláírást gyűjtött, amelyekben a teológusok eltérő nézeteiket hangoztatták. Az egyházban is kitört a forradalom. Miközben Rómában a ״Humanae vitae" sajtóbe- mutatója folyt, Dublinban ״public relations disaster", katasztrofális sajtóbemutató zajlott le. Maga a cikkíró, Vincent Twomey is áldozatává vált a sajtójelentéseknek: ״semmi változás". Hiszen mindenki változást várt. Majd az ősi alapelvet betartva, vette a fá- radságot, hogy figyelmesen elolvassa a teljes dokumentumot. Véleménye erre gyöke- résén megváltozott. ״Ez az igazság" villant fel benne a megvilágosító fény. Prófétai szó volt VI. Pál enciklikája. Mit is tanított? A férfi és a nő egyesülésében kifejezett szeretetnek van teremtő di- menziója, ebben működik együtt az ember az Isten teremtő szándékával. Szeretet és termékenység ezért nem választható el egymástól. S ha az ember ezt szétválasztja, az eredmény csak baj lehet. Az ember nem ura az életnek, sokkal inkább szolgája az Is- ten teremtő tervének. Az időszaki megtartóztatás csak fokozza a szeretetet. Számta- lan - hívő vagy nem hívő - házaspár tett erről tanúságot. De a ״Humanae vitae" ta- nítása több, mint csupán házassági etika. A pápa elveti azt a népszerűvé vált állítást, hogy az erkölcsi cselekvés személyes megfontolás eredménye. Elterjedt az a tévhit, hogy a cselekedet önmagában nem helyes vagy helytelen, mert azt teljes mértékben a körülmények és a személy szándéka szabja meg. A ״Humanae vitae" azt tanította, hogy a védekezés mindig rossz, függetlenül a körüményéktől. És ez az alapelv vált az utóbbi harminc év vitáinak legfőbb forrásává. A moralisták legnagyobb része igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a norma csak általában követendő, de számos kivételt lehet tenni, ha az egyén, miután mérle- geli a pozitív és negatív következményeket, ״lelkiismeretét követi". S erre a Tanítóhi- vatal NEM-et mondott: van néhány (kevés) cselekedet, amely ״önmagában rossz". ״Harminc évvel az enciklika után egészen új nemzedék növekedett föl. Sikeresen elemezték a filozófiai és teológiai hagyományt, hogy megértsék és egyben vissza is utasítsák az eltérő álláspontot, a disszenzust, és hogy artikulálják az igaz tanítást, nemcsak a ״Humanae vitae" igazságát, hanem az egyház egész morális hagyományá- nak igazságát is." ״Ebben óriási szerepe van a jelenlegi pápának, úgy tanítói tekintélyével, mint teo- lógiai írásaival."... ״Max Horkheimer, akkortájt az egyetlen nagyformátumú német gondolkodó, aki pozitívan mert nyilatkozni az enciklikáról, így értékelte azt: a véde- kezés az erósz halála". Az enciklika ezen kívül az egyháznak erkölcsi kérdésekben való tanítói tekintélyéről is szól. Végső soron az egyház Isten akaratát tanítja, amelyet az ész és a kinyilatkoz- tatás fényében ismerünk fel. A hit azt mondja, hogy a Szentlélek segíti az egyházat, hogy vezeti a püspököket és az egyházat. A ״Humanae vitae" a konzultáció modellje volt. A pápa meghallgatta a szakértőket, az orvosokat, a teológusokat és a családokat, 55
